16.5 C
Budapest
2023. szeptember. 28. csütörtök

Kizárták Bangóné Borbély Ildikót az MSZP-ből

Dátum:

Megosztás:

A párt rendkívüli ülésen állapította meg a szabálytalanságot, ami után nyomban léptek.

Parlamenti önéletrajza szerint a Budapesti Gazdasági Főiskolán szerzett diplomát az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó, de ez nem így van – írta meg a Mandiner szombaton. A lap egy, a politikust és a csepeli szocialisták életét jól ismerő forrásától értesült.

A Mandiner közérdekű adatigényléssel fordult a BGF jogutódjához, a Budapesti Gazdasági Egyetemhez, hogy megtudják, Bangóné Borbély Ildikó járt-e a BGF-re, s ha igen, mennyi ideig, milyen vizsgákat tett le, és kapott-e ott diplomát. Az egyetem azt válaszolta, hogy tanulmányi rendszerük archívumában az érintett személyre vonatkozóan semmilyen adat nem található.

Az MSZP Országos Elnöksége vasárnapi rendkívüli ülésén megállapította, hogy Bangóné Borbély Ildikó az iskolai végzettségével kapcsolatban megtévesztette a közvéleményt és a Magyar Szocialista Párt közösségét, így

politikai útjaik elválnak egymástól

– írták január 23-i közleményükben.

„Bangóné Borbély Ildikó a mai naptól nem tagja az MSZP-nek, a Magyar Szocialista Párt választáson nem indítja, és felszólítja parlamenti mandátuma visszaadására.”

Megjegyezték még a közlemény végén, hogy a szocialista párt ezzel lezártnak tekinti az ügyet, azt pedig elvárják, hogy „a Völner-Schadl korrupciós botrányban lebukott fideszes politikusok is távozzanak a közéletből”.

A Mandiner felidézte: Bangóné 2003-ban lépett be a Magyar Szocialista Pártba, előbb a megyei választmány tagja, majd 2008-ban a nádudvari szervezet elnöke volt, 2010-ben a megyei elnökség tagjává választották. A 2010-es önkormányzati választásokon a Hajdú-Bihar megyei közgyűlésbe került be. 2011-ben a püspökladányi időközi országgyűlési választásokon az MSZP jelöltje volt, a harmadik helyen végzett a fideszes Bodó Sándor, illetve a Jobbik jelöltje mögött. 2012-ben az Országos Elnökség és a Választmány tagjává választották, jelenleg a párt csepeli szervezetének az elnöke.

Fidesz: a baloldal csak hazudni képes

„Nem ez az első eset, hogy egy baloldali politikusról kiderül, hazudott a képzettségét illetően. Hajnal Miklós azt állította, hogy közgazdász, miközben nincs is diplomája. Karácsony Gergely pedig azzal tévesztette meg az embereket, hogy van angol nyelvvizsgája” – reagált közleményben a Fidesz.

Nyitókép: MTI/Soós Lajos
Forrás: Infostart.hu / Hirmagazin.eu

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Ukrajna állig felfegyverkezik – több ezer kilométer lőtávolságú rakétákhoz juthat

Az ukrán hadsereg eddigi legmasszívabb csapásait a krími célpontok és az orosz Fekete-tengeri flotta ellen mérte. A sugár...

Győr Rally Metabond szemmel

Élménybeszámoló az Országos Rally Bajnokság helyszínéről Szerző: Metabond 2023. szeptember 8-10. között a HUMDA Országos Rally Bajnokság keretén belül került...

Kate Hudson, Matthew McConaughey – Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt – videó

How to Lose a Guy in 10 Days - amerikai-német romantikus vígjáték Andie Anderson a Nőmérő Magazin újdonsült rovatvezetője,...

„Hajrá, Gelencsér Ferenc!” – Orbán Viktor a TikTokon is bíztatta a Momentum elnökét (VIDEÓ)

Mint ismert, a Momentum-elnök mikrofonja bekapcsolva maradt a legutóbbi parlamenti felszólalása után. Ahogy korábbi cikkünkben mi is beszámoltunk róla,...