0.4 C
Budapest
2023. december. 7. csütörtök

Kivonják a boltokból a hamisítási gyanúban érintett mézeket

Dátum:

Megosztás:

forrás: MTI

Azonnali hatállyal elrendelte a mézhamisítás gyanújában érintett, nem fogyasztói minőségű termékek forgalomból történő kivonását Bognár Lajos országos főállatorvos – közölte a Földművelésügyi Minisztérium csütörtökön az MTI-vel.

 Méz

A tárca közleménye szerint az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) szerdán bocsátotta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) rendelkezésére azokat a közjegyzői okiratokat, amelyek a szakmaközi szervezet által bevizsgáltatott méztermékek adatait tartalmazzák. Ezen információk alapján a vizsgálatok lezárásáig az országos főállatorvos haladéktalanul elrendelte az érintett tételek forgalomból történő kivonását.

A szakmaközi szervezet gyanúja szerint a Kínából importált mézek gyakran mesterségesen hozzáadott anyagokat is tartalmaznak.

A kialakult mézpiaci helyzetre való tekintettel a Nébih fokozottan ellenőrzi az Európai Unión kívülről érkező mézszállítmányokat, melyhez a hatóság a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közreműködését is kérte.

Az FM a közleményében kiemeli: az ágazati szervek felhívják a forgalmazók figyelmét, hogy a visszahívásban nem érintett „EU és EU-n kívüli” jelölésű mézkeverékeket kizárólag abban az esetben hagyják az üzletek polcain, amennyiben  biztosak azok eredetében, valamint abban, hogy a termékek nem tartalmaznak mesterségesen hozzáadott anyagokat.

A tárca hangsúlyozza, hogy a kormány és a hatóság, ahogy eddig, úgy a jövőben is mindent megtesz a magyar méz hírnevének megóvásáért. A kialakult helyzet tisztázásáig pedig azt javasolják, hogy a vásárlók a helyi magyar termelőktől származó mézeket részesítsék előnyben.

A közleményben arra kérik a szakmaközi és a civil szervezeteket, hogy hamis méz gyanúja esetén – a gyors hatósági intézkedés megkönnyítése érdekében – a hatósági mintavételezést részesítsék előnyben. Hozzáteszik, hogy a saját mintavételnek közjegyző által hitelesítettnek kell lennie, fontos továbbá az is, hogy a vizsgálatok akkreditált laborban és akkreditált módszerekkel történjenek, különben hatósági eljárás és intézkedés nem indítható.

 

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Scott Adkins: Tökéletes célpont 2 – videó

A második részben is folytatódik az embervadászat. Ezúttal Burma dzsungeleiben és Thaiföldön. A visszavonult harcmûvész Wes Baylor (Scott Adkins),...

Videóra vettek egy horrorisztikus keddi gázolást Solymáron, keresik a sofőrt

A német rendszámú BMW-s sérült kocsival, fékezés nélkül hajtott tovább. A rendőrség a lakosság segítségét kéri. Két embert gázolt...

A babérlevél antioxidánsként segíti a vesék egészségét

Napjainkban is sokan használnak a húsételek készítésekor, sütésekor babérlevelet. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy nagyon sok előnnyel...

Konyhai- és háztartási gépeket adományoztak rászorulóknak! Nemes cselekedet, köszönjük a rászorulók nevében is!

Nélkülöző családok juthatnak a mindennapi életet megkönnyítő készülékekhez Budapest, 2023. december 6. – Konyhai kisgépeket adományozott a Sencor magyarországi...