Home Főhírek Sport Kiválón sikerült az új R4-es Mitsubishivel való debütálás a Várkonyi-Makai párosnak!

Kiválón sikerült az új R4-es Mitsubishivel való debütálás a Várkonyi-Makai párosnak!

Új kocsi=Mitropa győzelem!

Kiválón sikerült az új R4-es Mitsubishivel való debütálás a Várkonyi-Makai párosnak a Mitropa Kupa hazai versenyén, a Baranya Kupán. Abszolútban a 6. helyen végeztek, de a fő célt, Hermann Gassner legyőzését a Mitropa értékelésben elérték. Ezzel megerősítették a 3. helyüket az összetettben, amit szeretnének megtartani év végéig, esetleg előre lépni is, ez a következő versenyen eldől, hogy van-e esély.

Várkonyi Szabolcs:

Bár a fő célt elértük, én örök elégedetlen vagyok, mert szerettem volna előrébb végezni az összetettben, de legalább kisebb időkülönbségekkel végezni a gyorsokon. Az első nap jól sikerült, ott még kicsik voltak a különbségek, pedig nagyon óvatos voltam, elég defekt veszélyesek voltak a pályák. A második napon már nem tudtam felvenni a tempót Maricsekékkel és Maticsékkal, akiknek ezúton is gratulálok, gyorsak voltak. Igazából tudom, hogy miért, ezeken a nagyon gyors pályákon, ha az ember picit elemeli a lábát, gyorsan jönnek a másodpercek, én pedig elemeltem. Nem is a tempó miatt, bár sose mentem ilyen gyorsan versenyautóval, az eddigi autóim 170 körül leszabályoztak, leginkább az utak dobálós volta miatt és a lukak miatt. Ilyen úton semmi tapasztalatom a Mitsubishivel, hál’ istennek kint nincsenek ilyen pályák és bár nagyon jó volt a beállítása, mégsem akartam megkockáztatni, hogy valami egyenetlenség ledobjon 200-nál az útról. Ha a mostani tapasztalatommal vágnék neki, biztos bátrabb lennék. Azért természetesen örülök a Mitropa győzelemnek, főleg, hogy Gassnerékat mindenhol tudtuk verni, pedig neki is van vagy 20 év előnye tapasztalatban ilyen kocsikkal.

Most szerencsére kisebb kihagyás következik, 4 hét múlva megyünk a Mitropa következő versenyére a szlovén-olasz határon fekvő Nova Goricába, ahol remek pályák várnak minket!

Makai Gergely:

Valamiben elsőnek lenni, nagyon jó érzés, és azt mondani, hogy megérte a befektetett munka. Mindig van esély mindenen javítani, vagy jobbnak lenni egy kicsivel, de nem szabad elfelejteni megélni a pillanatokat, és nekem ez utóbbi sikerült. Jó érzés volt egyrészt magyar közönség előtt versenyezni, másrészt az új autó feelingje is elragadott, érezhető volt a különbség, nagyon élveztem a tempót és pálya adta lehetőségeket. Egyre magabiztosabban látom el a navigátori szerepkört, úgy érzem teljesen összeszoktunk Szabolccsal. Várom a következő versenyt, és a következő helyezéseket.

Támogatóink segítségét köszönjük: Hetech Trend, Vasút Komplett, Droidx, GDP Guru, Autoflex Ker., Villumen, Airvent, Carwax, Di-Fer csoport, ZFW Hortiservice, Sütödetech, VPT Group, ATRA Kft., KÉK – PTI Kft., Sun&Fun Holidays.

Külön köszönjük a HIRMAGAZIN.EU online médiának, hogy folyamatosan és térítésmentesen megjelenítik a versenyekről és életünkről szóló cikkeinket!

Forrás: Várkonyi-Makai

Fotó: Ritmus A.S.E.

ElőzőTámad az okos por! Lehet, hogy már benned is van mikrochip! – VIDEÓ
KövetkezőFOKOZOTT FIGYELEMMEL KÖZLEKEDJENEK!
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás