Az egyik magánvasút mozdonya zuhant bele kishíján a Fehérvári út fölé épülő híd munkagödrébe.
Áttörte és lelökte a mellékvágány végéről az ütközőbakot egy mozdony Érden – számolt be az Indexnek az egyik olvasója, aki azt is írta, hogy a jármű centiméterekkel a Fehérvári út fölé épülő híd munkagödrének szélén állt meg.
Később Érd alpolgármestere, Simó Károly a Facebookon írt és tett közzé fotókat a történtekről.
Bejegyzéséből az derül ki, hogy az eset a Velencei úti vasúti felüljárónál történt, miután a mozdony Érd Nagyállomásnál ráhajtott a mellékvágányra.
Simó posztjából az is kiderül, hogy a mozdony egy ivóvízvezeték fölött állt meg, amelyet lezárt a helyi vízmű, statikusok vizsgálják, hogy mi a további teendő.
Kerestük a MÁV-Startot az eset miatt, ahonnan azt a választ kaptuk, hogy ők nem érintettek, a mozdony az egyik magánvasúté, a Train Hungaryé. Ez
„az első vágányról engedély nélkül elindult, s a csonkavágány végén az ütközőbakot kiütötte, majd 6 tengellyel kisiklott. Nem sérült meg senki. Ez egy egyedül közlekedő magánvasúti mozdony volt, utasok nem voltak rajta, nem vonat volt! A baleset a vonatközlekedésben nem okoz gondot, veszélyes helyzet sem alakult ki. A baleset okát a szakemberek vizsgálják”
– írták. Jelezték azt is, hogy a MÁVINFORM Facebook-oldalán maguk is közzétettek a helyszínen készült fotókat.
Hétfőn délután Érden az egyik magánvasút, a TRAIN HUNGARY mozdonya az első vágányról engedély nélkül elindult, s a csonkavágány végén az ütközőbakot kiütötte, majd 6 tengellyel kisiklott. A baleset a vonatközlekedésben nem okoz gondot, veszélyes helyzet sem alakult ki. A szakemberek vizsgálják a baleset körülményeit. Ismereteink szerint senki nem sérült meg.
![A képen a következők lehetnek: égbolt, fa, növény, vonat, felhő, túra/szabadtéri és természet](https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-0/s526x296/66165606_2356013944722052_3928994142025154560_n.jpg?_nc_cat=105&_nc_oc=AQnOoLjauy_AAoxjJKeQIv5vYJDspxSVREaJl0GxDD1kdqe9eujCR_coc4_Q8HqoAXs&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=0bda6b6794b27402cfccb4758dea8432&oe=5DA9E67A)
![A képen a következők lehetnek: égbolt, felhő, vonat és túra/szabadtéri](https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-0/s526x296/66395511_2356014008055379_1964152883070894080_n.jpg?_nc_cat=109&_nc_oc=AQnbc7wZCWrxV8oVyi8M9zJzOBAMX4aTbJplS-4ZCGHnCnzpWipuIohpwWxIbDGakEw&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=7dcefcf8c8c220cf626d4330896ea5d0&oe=5DBC15AB)