hirmagazin_2015-09-06_110834

MTI 2015. szeptember 6., vasárnap 11:03

Elkezdték a röszkei hangár kiürítését, a bérelt épületben és a körülötte felállított sátrakban év eleje óta helyezték el a Csongrád megyében elfogott határsértőket.

A rendőrség a határhoz közeli idegenrendészeti előállítóhely kiürítését vasárnap kezdte meg, miután éjszaka megnyitották a néhány méterre álló új tábort – tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.

A létesítményben vasárnap már nem őriztek egyetlen határsértőt sem, a sátrak üresek voltak. Egy mobil illemhelyeket üzemeltető cég munkatársa a vécék fertőtlenítését végezte.

A hangár megnyitásáról akkor döntött a rendőrség, amikor az éve elején, az akkor még jellemzően koszovói állampolgárokból álló határsértők száma naponta több száz fölé emelkedett, és a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség épülete szűkössé vált az emberek elhelyezésére.

Előbb csak a hangárépületbe kerültek a migránsok, majd ahogy fokozatosan emelkedett a határsértők száma, egyre több sátrat állítottak fel a kerítéssel körbe vett telken. A rendőrök itt kezdték el a határsértők regisztrációját, a migránsokat azonosító karszalaggal látták el, illetve rögzítették a legfontosabb adataikat. Az előállítóhelyen folyamatos volt a határsértők ellátása, enni és innivalót kaptak.

Pénteken délelőtt hozzávetőleg háromszáz migráns két hullámban áttörte a létesítmény kerítését és elszaladt az M5-ös autópálya irányába, később valamennyiüket elfogták. Ezt követően lényegében már nem szállítottak ide újabb csoportokat, csak azok kerültek be a létesítménybe, akik önként jelentkeztek.

Kép: Google. illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu