16.7 C
Budapest
2022. szeptember. 30. péntek

Kitünteti Sorost Bécs balos vezetése, amiért odaköltözik az egyeteme

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

A bécsi szocialista-bevándorláspárti “vörös-zöld” városvezetés nagyon örül a Soros-egyetemnek.

Michael Ludwig, Bécs SPÖ-s (szociáldemokrata) polgármestere elmondta, hogy az idei évben a város és a tartomány legmagasabb kitüntetését, a nagy arany becsületrendet Soros Györgynek kívánja adományozni. A végleges döntést Bécs szociáldemokrata-zöld tartományi kormánya jövő kedden fogja meghozni – írja a Vienna Online.

A határozat szerint azzal, hogy a CEU egyes részei a városba költöztek Budapestről, az osztrák főváros tudományos és gazdasági élete annyiban javulni fog, hogy Soros megérdemli az arany becsületrendet. Vélhetően inkább politikai döntésről van szó, hiszen néhány egyetemi kar ennyit biztosan nem dob egy olyan város gazdasági és tudományos életén, mint Bécs.

Bécs egyébként számos szervezet szerint a világ legélhetőbb városa, ezzel kapcsolatban a Kronen Zeitung nyomán néhány napja arról írtunk, hogy az iszlamista terroristák számára ugyanúgy a világ legélhetőbb városáról van szó, hiszen csak idén több bécsi migránsról is kiderült, hogy az Iszlám Állam tagja.

Az osztrák főváros külön világ Ausztrián belül: 2016-os adatok szerint a város lakosságának a 38 százaléka bevándorló, a balos városvezetés pedig azóta is tárt karokkal vár mindenkit. A városnak az elmúlt száz évben csak baloldali polgármestere volt.
888

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia

Kapcsolódó hírek

Eltűnt az idős úr, Makai Antal, rendőreink a lakosság segítségét kérik..

Kisteleki rendőreink az állampolgárok segítségét kérik egy 61 éves kisteleki férfi megtalálásában. A Kisteleki Rendőrkapitányság 06060-157/177/2022 számon körözési eljárást...

Új lengyel boltlánc tarolná le Magyarországot..

A Half Price egy lengyel eredetű boltlánc, ami mögött Európa egyik legnagyobb cipőkereskedője és gyártója áll, ami nem...

Kifizetési stopot rendelt el a magyar kormány

A kormány elrendelte a kifizetések leállítását októberben – ismerte el a Pénzügyminisztérium. Először szerdai sajtóértesülések szintjén vetődött fel, hogy a...

Itt a 2022/23-as tanév új rendje: ekkor lesz az őszi szünet, téli szünet az iskolákban..

A rezsiválság miatt változik a 2022/23-as tanév rendje a magyar iskolákban, óvodákban. Hosszabb lesz a téli szünet, és...