14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőBulvárKitört a botrány: nemi betegséggel fertőzte meg szeretőit a sztár

Kitört a botrány: nemi betegséggel fertőzte meg szeretőit a sztár

Két nő és egy férfi is beperelné a Grammy-díjas énekest, amiért eltitkolta előlük betegségét, és védekezés nélkül szexelt velük.

Két nő és egy férfi szeretné beperelni az amerikai énekest, Ushert, amiért megfertőzte őket herpesszel. A vádak szerint Usher eltitkolta szeretői elől nemi betegségét, és védekezés nélkül feküdt le velük 2012-től kezdve éveken át. Nem ez az első eset, hogy a 38 éves énekest betegség terjesztése miatt perelik be…

Usher a múlt hónapban már kifizetett 1,1 millió dollárt egyik volt  szeretőjének, akit 2012-ben fertőzött meg genitális herpesszel. Az énekes 2009-2010 környékén tudta meg, hogy nemi beteg, de ezt titkolta alkalmi partnerei előtt. A nő előbb orálisan kényeztette őt, majd második alkalommal óvszer nélkül szexeltek – később pedig a nőnél is jelentkeztek a betegség tünetei, azóta depresszióval küzd.

A három friss áldozat már felkeresett egy ügyvédet. Ha a kétgyerekes Ushert elítélik, amiért eltitkolta betegségét és veszélyeztette szeretőit, súlyos bírságot kaphat, de akár börtönbe is kerülhet.

Forrás: Ripost

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem