Home Főhírek Külföld Kitiltottak négy hajót a világ összes kikötőjéből

Kitiltottak négy hajót a világ összes kikötőjéből

A teherszállító hajók sehol sem köthetnek ki - illusztráció (Forrás: PBS.org)

A döntésre azért került sor, mert információk szerint a hajók megsértették az Észak-Koreára vonatkozó szankciókat.

A teherszállító hajók sehol sem köthetnek ki – illusztráció (Forrás: PBS.org)

Az említett négy hajó a gyanú szerint megsértette az ENSZ által Észak-Koreára kiszabott szankciókat, így végül példátlan döntés született: legyen szó bármelyik kikötőről a világon, a hajók egyikben sem horgonyozhatnak le – idézi fel az Index Hugh Griffiths, a szankciók betartását felügyelő szakértői bizottság koordinátorának szavait.

„Ez a négy hajó a világ összes kikötőjéből ki van tiltva tiltott áru szállítása miatt”

– mondta Griffiths. A koordinátor nem említette név szerint a hajókat, ám egy névtelenséget kérő forrás elárulta, hogy „a comore-szigeteki zászló alatt hajózó Petrel 8, a Szent Kitts és Nevis lobogójával jelzett Hao Fan 6 és az észak-koreai zászló alatt hajózó Tong San 2 és a Jie Shun” elnevezésű hajókról van szó – írja az Index.

Ugyanez a forrás azt is elmondta, az említett hajók halat, vasat és szenet szállítottak, vagy szállítanak ebben a pillanatban is.

Észak-Koreára vonatkozóan az utóbbi időben számos szankciót szabott ki az ENSZ. Mindennek okai a fegyverkezések és a kísérleti atomrobbantások, amelyre volt is példa a múlt hónapban.

Forrás: MTI / eloben.hu

 

ElőzőEskütétel és gépjárműszemle (+videó)
KövetkezőÉszak-Korea szerint a CIA megpróbálta kivégezni Kim Dzsongunt
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás