Hirmagazin
Image default
Külföld

Kitiltotta üzletéből a muszlimokat egy hentes

Nagy megrökönyödést keltett Svájcban az a tábla, amelyet egy hentes tett ki a saját bejárati ajtajára. A táblát időközben eltüntették, de az ügyben rasszizmus miatt feljelentés született.

A hentesbolt vezetője azzal védekezett, hogy ez csak egy poén volt. Az érintettek ezt azonban egyáltalán nem tartották viccesnek, mert szerintük a sárga alapú táblán lévő, két muszlimot ábrázoló piktogram, valamint a szöveg, miszerint

nekünk kint kell maradnunk,

kísértetiesen hasonlít azokra a táblákra, amelyek a kutyák kitiltására szolgálnak.

Vagyis egyesek azt gondolják, hogy a férfi a kutyákkal hasonlította össze a muszlim embereket. A muszlimok azonnal rasszizmust kiáltottak, a svájciak egy része azonban úgy gondolja, hogy véleményszabadság van az országban, a gondolatait pedig bárki megosztathatja.

Bár a felháborodást látva a hentes eltávolította a viccnek szánt táblát, a svájci iszlám központi tanács mégis úgy döntött, hogy feljelentést tesznek rasszizmus miatt. A férfit megkereste a svájci Blick nevű napilap. A boltvezető elmondta, hogy vannak muszlim barátai, és ők viccesnek tartották a táblát – számol be a Kronen Zeitung.

Természetesen támogatom, hogy tiltsák be a burkát Svájcban, de azt a muszlimot, aki leveszi a fejkendőjét szívesen látom a házamban

– nyilatkozta a hentes.

Forrás: Ripost

Kapcsolódó hírek

Zelenszkij elégedetlen az USA-val: Vita az ukrán ásványkincsek felett.. – Írd meg a véleményedet erről!

Géza

A 64 éves Gareth Delbridge és az 58 éves Michael Spike Lewis olyan karbantartási munkálatokat végeztek, amelyekről senki nem szólt nekik, hogy már nem kell megcsinálniuk. Életükbe került (18+)

Géza

Támadás történt Ausztriában, Villachban: négy sérült, egy fiatal fiú életét vesztette.. (18+)

Géza
Megszakítás