2.2 C
Budapest
2023. február. 5. vasárnap

Kitálalt Klapka lánya: Botrány robbant ki az özvegy és gyerekek között!

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Szomorú karácsony vár Marikára, Klapka György gyászoló özvegyére, akitől teljesen eltávolodtak az elhunyt üzletember gyerekei. A konfliktus azóta tart, hogy lezárult a hagyatéki tárgyalás: fél éve szűnt meg a kapcsolat a családtagok között. Megdöbbentő információkat tudott meg a Ripost a kialakult helyzetről!

Egy rokon tálalt ki lapunknak arról: széthullott Klapka György családja! A szomorú vallomás szerint az özvegy teljesen magára maradt, és a vállalkozó gyerekei között is komoly viták pattantak ki.

“Még az apjukhoz, a temetőbe se jár ki mindegyik gyerek. Dennis nem vesz fel a telefont Marikának, aki ennek ellenére is sokat segít a fiúnak: többször küldött neki bútorokat, hogy be tudja rendezni a lakását. Hála az nem volt! A Klapka Üzletház alkalmazottjai pedig nem mehetnek a családi házhoz segíteni valami oknál fogva. Gyurit a guta ütné meg, ha látná, mi történik! Marinak pedig muszáj lesz jobban odafigyelnie az egészségére, nehogy még jobban tönkretegyék lelkileg ezek a botrányok. Egyszer már került kórházba a stressz miatt…” – mondta lapunknak az egyik rokon, aki nagyon szeretné, ha újra béke lenne.

Kitálalt Klapka lánya Botrány robbant ki az özvegy és gyerekek között! 1

Forrás: Ripost

Fotó: Keller Mátyás

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner

Kapcsolódó hírek

Visszavágott a Ferencváros a Bietigheimnak, és továbbjutott a BL-ben

Továbbjutott a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportköréből a Ferencváros, miután nagyon fontos találkozón begyűjtötte a két pontot a...

Elütött egy embert a metró, nem járt az M2-es

Deák Ferenc tér és a Déli pályaudvar között a baleset miatt pótlóbusz közlekedett. Az Infostart úgy tudja, hogy a...

Örökre eltűnhet az útlevél az életünkből

A biometrikus azonosításé lehet a jövő a papír alapú útlevelek helyett. A technológia és az adatbiztonság fejlődése révén ma...

41 centimétert billent meg a Balaton – fotók

A viharos szél "halmozta fel" a tó vizét az egyik oldalon. Az Időkép vette észre az Országos Vízjelző Szolgálat adataiban,...