Hirmagazin
Image default
Sporthirek

Kiszivárgott – megvan Cristiano Ronaldo új csapata! – VIDEÓ

Nem zörög a haraszt, ha…

Egy napja még csak az derült ki, Cristiano Ronaldo el akarja hagyni a Real Madridot…

Máris itt az újabb hír, ráadásul nem is akármilyen. Természetesen egyelőre senki sem erősítette meg, de azt sem cáfolta senki, Ronaldo valóban távozni akar Spanyolországból.

Az ok, az állítólagos adócsalási ügy, amely szerint a világsztár közel 15 millió eurót nem fizetett bea közösbe.

A bild.de szerint pedig már meg is van az a csapat, ahol a következő szezonban feltűnhet a szenzációs támadó. Igaz, a 2021-ig szóló szerződése szerint közel egymilliárdos lelépési díjat kellene fizetnie a leendő munkáltatónak, de a úgy tűnik, a Real Madrid megelégszik majd 170 millióval.

Ősztől pedig Cristiano ismét a Manchester United játékosa lehet!

Igen, az angol Manchester Unitedé. Ráadásként a Real Madrid megszerezheti még a vörös ördögök kapusát, akire régóta fenik a fogukat. De Gea tehát a királyi gárdát erősítheti majd.

De Manchesterbe érkezhet a Realból a másik klasszis, Alvaro Morata is.

Ronaldo a portugál válogatott tagjaival állítólag már közölte is, hogy döntése végleges, távozik a Realtól.

A klub egykori elnöke pedig egy interjúban szinte megerősítette, Manchester lehet a célállomás.

Alex Ferguson szinte az édesapja volt, ő pedig imádta a szurkolókat. Nagyon fontos volt a karrierje szempontjából ez a klub, és a Manchester a mai napig ott van a szívében

– így Ramon Calderon.

És íme Ronaldo tíz legszebb gólja a vörös ördögök mezében:

Kapcsolódó hírek

Molnár Attila szenzációs előzése, magyar világbajnoki bronzérem váltóban! Gratulálunk a kimagasló sportteljesítményhez! – képek, videó

Ádám Petra

Kínai Nagydíj: Hamiltont és Leclerc-t kizárták, egy harmadik pilóta is így járt Kínában

Ádám Petra

Gera Zoltán 25 év után lesz újra ellenfél a Ferencváros pályáján

Géza