Home Szabadidő Bulvár Kiss Ramóna teljesen átalakult

Kiss Ramóna teljesen átalakult

A Grease cimű musical kedvéért, Kiss Ramóna teljesen átalakította a külsejét, egy igazi bombázóvá vált, akit mindenki meg akar majd kaparintani magának. A mű Szurdi Miklós rendezésében Október 16-án kerül bemutatásra, melyben Kiss Ramóna a közismert Barátok közt szinésznőjeRizzo szerepét kapta.

Kiss Ramóna
Kiss Ramóna

Elmondása szerint ez a szerep egy igazi álom a számára, nem most láthatjuk először színpadon.  A mű Amerikában 1978-ban bemutatott Grease musical Pomádé címen évtizedek óta a fiatalok egyik kedvenc zenés filmes élménye. Kiss Ramóna először kislányként látta, melyben John Travolta és Olivia Newton-John kettőse szerepel. Erről így beszélt a szisznő:- Az egyik szerepálmom volt. Már gyerekként, amikor még nem is készültem arra, hogy színésznő leszek, arról ábrándoztam, hogy ha Magyarországon valaha megrendezik a Grease-t , részese lehessek a produkciónak.

Nincs könnyű dolguk a szerepet kapott színészeknek ugyanis hazánkban is nagy sikert él a mai napig is ez az előadás, így a fiataloknak és az idősebbeknek is van összehasonlítási alapjuk az alakításokat nézve. Erről is beszélt Ramona: – Amit mi most színpadra viszünk, az az 1971-es Broadway-előadás alapján készült, tehát megelőzte a moziverziót. A filmben hallható összes dal megszólal majd a SYMA csarnokban, mindegyik filmbéli karakter látható lesz a színpadon, tehát a színdarab majdnem megegyezik a filmmel, de hallható lesz például olyan dal is, ami a filmben nem csendült fel. Egy színpadi musical másképp szórakoztat, mint a film, és mindegyikünk azon dolgozik, a néző úgy álljon fel, hogy nagyon jól érezte magát.

Továbbá beszélt szerepről is, hogy milyen is Rizzó a színpadon és mennyi idő kell neki, míg teljesen átszellemül ebbe a szerepbe, hiszen nem könnyű egy teljesen más ember bőrébe bújni. Ha mindenkinek menne, akkor mindenki filmekbe szerepelne. Lássuk, hogy vélekedik ezekről a Barátok Közt színésznője: – Ő egy bandavezér, egy nagyon nagyszájú, nagyon vehemens nő, de közben éhezik a szeretetre. Szerintem azért is nem szimpatizál a jó kislány Sandyvel, mert valahol ő is vágyik arra a nagyon biztonságos szerelemérzésre, ami  Sandynek magadatott.- Rizzo egy sokoldalú karakter, kicsit  minden nő hasonlít rá, hiszen mindenki vágyik a szerelemre, és néha minden nő kicsit hisztis, kicsit vehemens, csak nála ezek a tulajdonságjegyek erősebbek.

Említésre került még a többi szereplése is, hogy mennyire kemény ez az élet, hogy mennyi munka van a szerep megalkotásába és begyakorolásába. A színésznő ugyanis nem először szerepel színpadon, tehát nincs lámpaláza, de egy kis egészséges izgalom van benne, ami kihozza belőle a legjobbakat. Kíváncsiak vagyunk, mennyire fog látszódni az alakításon a bele ölt munka és a fáradalmas próbák a forgatások. Erről így vélekedett: – Abból, hogy egy próbafolyamat és ezzel párhuzamosan a forgatások és előadások mennyi munkát jelentenek, és hogy ez bizony fárasztó tud lenni, a nézők nem fognak érzékelni semmit. Azt viszont, hogy a befektetett munkának igenis van eredménye, igen. Mint mindig, a Barátok közt készítői a Grease próbái alatt is segítőkészek voltak, mind a kollégáim, mint a vezetőség támogatnak, örülnek, és büszkék arra, hogy egy ilyen nagysikerű színházi darab részese lehetek.

Már nem kell sokat aludjunk, hogy láthassuk Kiss Ramónát Rizzo szerepébe, biztosan ez a szerep is egy nagyszerűen sikerült alakítása lesz a közkedvelt színésznőnek és meg lesznek elégedve egyaránt a nézők és a szereplők is. A munka gyümölcse az emberek tapsa, vastapsra biztosan lehet számítani.

Forrás: delina;

Exit mobile version
Megszakítás