20.2 C
Budapest
2023. május. 29. hétfő

Kísérteties a hasonlóság Gálvölgyi János és Benedek Miklós drámája között – „Nem érhet így véget a pályafutásunk”

Dátum:

Megosztás:

Egy ország szorított Gálvölgyi János felépüléséért, s a szeretetáradat a jelek szerint csodát tett. A népszerű színművész, generációk kedvence immár otthon van, s erőt gyűjt ahhoz, hogy visszatérjen az élet sűrűjébe. S persze, a világot jelentő deszkákra.

Mintha a Teremtő is azt akarta volna, hogy a megpróbáltatások után pénteken családi körben fújhassa el a 75 szál gyertyát a születésnapi tortáján.

Erről Te sem maradhatsz le!

Szerettei és tisztelői mellett a kollégák is nagyon várják vissza a színpadra Gálvölgyit: sokukhoz évtizedes barátság fűzi a művészt, nem csoda, hogy a barátokat is megviselték az elmúlt hetek történtei. Benedek Miklós nemrég ugyanolyan váratlanul került kórházba… Milyen különös a sors, az elmúlt évben még sikerrel játszott, Hárman a padon című előadást hármasban vitték sikerre Egri Mártával; a főszereplők közül ketten is kórházba kerültek, le is vette a műsorról a darabot az Orlai Produkció.

 Felkavart és megérintett, ami Jánossal történt. Tudniillik egyforma a betegségünk, mindketten szív- és érrendszeri gondokkal küzdünk, s ez bármikor leterítheti az embert. Tudom, mit élt át, ráadásul ugyanabban a kórházban, talán még ugyanabban az ágyban is volt, amelyikben én – mondta elgondolkodva lapunknak a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Benedek Miklós, aki azt sem titkolta, hogy imádkozott a barátjáért.

Gálvölgyi János és Benedek Miklós az Orlai Produkció Hárman a padon című darabjának a férfi főszereplői /Fotó: 6SZÍN TeátrumGálvölgyi János és Benedek Miklós az Orlai Produkció Hárman a padon című darabjában /Fotó: 6SZÍN Teátrum

– Azt kérem a Teremtőtől, adjon még nekünk néhány jó évet, már csak azért is, mert drága Egri Márta egyedül nem játszhatja el a Hárman a padon című előadást. Ahhoz kell János, és kellek én is.

Erről Te sem maradhatsz le!

Az nem lehet, hogy így érjen véget a pályafutásunk, befejezetlenül – magyarázta Benedek, aki az utóbbi időben többször is beszélt Gálvölgyivel. – Érzem a hangján az élni akarást! S azt is, hogy napról napra erősebb. Pihennie kell, erőt gyűjteni, hogy ősszel újra együtt állhassunk a színpadon. Ami külön felkavart az ő drámájában, az a mentő kiérkezése. A feleségemmel korábban ugyanezt átéltük, mi is több mint 40 percet vártunk a segítségre… De ez egy másik történet. Most a körülményekhez képest boldog születésnapot kívánok János barátomnak.

Ugyanezt kívánják most az országban nagyon sokan, hiszen Gálvölgyi része az életünknek. Kitanulta a fényképész szakmát, dolgozott a Révai Nyomdában, hogy aztán az 1968-as Ki mit tud?-on átlagemberből egy ország kedvence legyen. Parodistaként, színészként, sőt, szinkronszínészként is maradandót alkotott. Az ő hangján szólalt meg annak idején Harry Klein felügyelő, a legendás Derrick-sorozatban. S Gálvölgyi János zseniális alakítása miatt is szeretjük annyira a Csinibaba című filmet, ahogy felejthetetlen a Gálvölgyi Show és a Heti Hetes is.

Molnár Piroska nemrég a Keresztanyu című RTL-sorozatban játszott együtt Gálvölgyivel /Fotó: Fuszek GáborMolnár Piroska nemrég a Keresztanyu című RTL-sorozatban játszott együtt Gálvölgyivel /Fotó: Fuszek Gábor

– Megijedtem amikor hallottam, mi történt Jánossal – vallotta be a Nemzet Színésze, Molnár Piroska, aki a Keresztanyu című RTL-sorozatban szerepelt együtt legutóbb Gálvölgyivel. – Tudtam, hogy rengetegen szeretik, de amit az elmúlt napokban tapasztaltam vele kapcsolatban, az maga volt a csoda.

Erről Te sem maradhatsz le!

Fonyódligeten van nyaralóm, s amikor néhány napot ott töltöttem, vadidegen emberek jöttek oda hozzám, hogy mit tudok Gálvölgyi művész úr állapotáról. Folyamatosan árad felé a szeretet, s talán ez is segítette őt a gyógyulásban. Boldog vagyok, hogy jobban van, hogy kiengedték a kórházból. Hernádi Judittal tartottam a kapcsolatot, de hamarosan felhívom Jánost, csak kapjon erőre. Együtt játszottunk a közelmúltban a Keresztanyuban, nagy élmény a közelében lenni, kellemes munkakapcsolat volt ez. Innen is kívánok neki boldog születésnapot és mindenek felett jó egészséget!

Forrás

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Így fenyegetőznek az ukránok

Az ukrán ellentámadás még nem kezdődött el, de holnap, holnapután vagy egy hét múlva megindulhat Olekszij Danilov, az...

Fél „falat”-nak sem elég ez az egy adag fagyi, Japánban lehet kapni és átszámítva 2,2 Millió Ft az ára..

A világ legdrágább fagylaltjainak megkóstolásához mélyen a zsebébe kell nyúlnia az embernek. Cikkünkben bemutatjuk a világ legdrágább fagylaltjai, illetve...

A végsőkig küzdött: Szomorú részletek a keresésről! – A MOUNT EVEREST lesz SUHAJDA SZILÁRD végső nyughelye..

Talán már nincs is olyan ember az országban, aki ne hallott volna Suhajda Szilárd szívszorító drámájáról. A magyar hegymászót...

Magyar animációs filmé a rövidfilmes Arany Pálma

Buda Flóra Anna francia-magyar koprodukcióban készült 27 című animációs filmje nyerte el szombat este a legjobb rövidfilmnek járó...