13.2 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóKisemmizte nevelőapja a 164 milliós vagyonából a lebénult fiút – „Annyit sem...

Kisemmizte nevelőapja a 164 milliós vagyonából a lebénult fiút – „Annyit sem kaptam, hogy ki tudjam fizetni a segítőmet”..

Budapest — Bő öt hónap alatt elherdálták a hozzátartozói az üzemi balesetben megsérült és teljesen lebénult fiú csaknem 164 millió forintos életjáradékát. Tóth Tamásnak (25) a tudata ép maradt és beszélni is képes, de mióta elszakadt a gerincvelője, csupán a szemét tudja mozgatni.

A szövevényes történet tavaly január 20-án kezdődött, amikor a fiatalember édesanyja, D. Attiláné (44) feljelentést tett, mert 2019-ben három hónapon keresztül rendszeresen vásároltak a számlájáról összesen 3 millió forint értékben. Az elkövető D. Attila, a nő volt házastársa, akivel megromlott a kapcsolata, ezért különköltöztek. A férjnek azonban volt egy társkártyája, amit továbbra is használt.

– A nyomozás során észrevettük, hogy a számlára érkezett egy 164 millió forintos egyszeri utalás. Ekkor derült ki, hogy nem a nőnek járt az összeg, hanem az üzemi balesetben megsérült fiának, aki kártérítést kapott – kezdte Istók Gergely rendőr alezredes, a XVII. kerületi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője.

– A fiatalember ágyhoz kötve él, a nap 24 órájában biztosítani kell az ellátását, a gondozását. Mindezt az a pénz fedezte volna élete végéig, de az összegből nem maradt semmi. A szülők a lebénult gyermekük számára csupán egy laptopot, egy kerekesszéket és egy ágyat vásároltak, a fennmaradó összeget pedig rövid idő alatt felélték – nyilatkozta Istók Gergely.

Mindenki ezt olvassa most!

Istók Gergely alezredes irányítja a szövevényes ügy nyomozását / Fotó: Zsaru Magazin Istók Gergely alezredes irányítja a szövevényes ügy nyomozását / Fotó: Zsaru Magazin

Elmondása szerint a szülők három nagyobb értékű házat, két nagy értékű kocsit is vásároltak a fiatalember tudta nélkül, sőt egy quadot is beújítottak. Amikor a pénz elfogyott, eladták a két korábban vásárolt ingatlant, majd azt az összeget is elköltötték.

Tamás nevelőapját tavaly februárban üzletszerűen, különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsították meg. Információnk szerint a kártérítési összeg 2019 júliusában érkezett meg, decemberre már semmi nem maradt belőle. A meggyanúsított férfi lapunkkal közölte, nem érzi magát bűnösnek.

Tamás jelenleg az édesanyjával él, de egy segítő is támogatja a mindennapokban.

Balesete előtt Tamás egy kisportolt fiatalember volt, egy igazi vagány, tele élettel, a teste pedig tetoválásokkal

Balesete előtt Tamás egy kisportolt fiatalember volt, egy igazi vagány, tele élettel, a teste pedig tetoválásokkal

– Egy építkezésen dolgoztam 2016 szeptemberében, ahol olyan szerencsétlenül estem le egy kétméteres állványról, hogy nyaktól lefelé lebénultam – mesélte Tóth Tamás, akivel egy belvárosi parkban találkoztunk. – Én két lakásról tudok, amit a kártérítésből vettem. Egyet magamnak, egyet pedig anyának és az öcsémnek. A férjével ekkor már nem éltek együtt, válófélben voltak. A lakás akkor anyu nevére került, Attila pedig kiforgathatott a vagyonomból. Tudtommal nem a saját társkártyájáról, hanem anyukám bankkártyájáról végezte az online rendeléseket a saját részére, úgy, hogy letiltotta anyu telefonján a banktól jövő sms-eket. Decemberben már gondoltam, hogy baj van, mert a pénzemet kezelő anyukámtól már annyit sem kaptam, hogy ki tudjam fizetni a segítőmet. Nem sokkal később tudtam meg, hogy Attila őt is tőrbe csalhatta – mesélte a fiatalember, aki szentül hiszi: anyja nem vett részt pénze eltüntetésében. Rá csak a hiszékenysége miatt haragszik, szerinte ő nem szándékosan károsította meg.

Kedveld és ajánld a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Segíthet a fiatalembernek!

Ha tud és szeretne segíteni a fiún, a számlaszámán megteheti: Tóth Tamás; 11773171-00476090-0000000

blikk

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work