7.4 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóKiraboltak és szexre akartak kényszeríteni egy férfit Ajkán

Kiraboltak és szexre akartak kényszeríteni egy férfit Ajkán

Rablás súlyosabban minősülő esete és könnyű testi sértés miatt emelt vádat az Ajkai Járási Ügyészség a két 18 éves elkövetővel szemben, akik tavaly októberben kiraboltak egy férfit éjszaka Ajkán.

Az elkövetők este 11 óra után távoztak egy helyi kocsmából, amikor felfigyeltek az ittas férfire. Egyikük cigarettát kért a náluk jóval idősebb, 60-as éveiben járó férfitól, aki közölte, hogy nem dohányzik, egyszersmind megkérdezte a fiataloktól, hogy merre találja a buszpályaudvart – írja a 24.hu.

A fiatalok ezután a belváros felé mentek, amikor az autóbuszállomásnál újra meglátták az idősebb férfit. Ekkor az egyik elkövető felvetette, hogy a férfinak biztos van pénze, vegyék elő tőle, amelybe társa bele is egyezett. Követték a férfit, majd a buszpályaudvar előtti parkban utolérték, ahol egy sötét, bokros résznél rátámadtak, egyikük ököllel fejen ütötte, melytől a férfi a földre került, ahol megrugdosták.

A megvert férfinak végül sikerült felállnia, és futva próbált menekülni, ám a fiatalok utolérték, és ismét bántalmazni kezdték, melynek következtében a férfi megint elesett. A két fiatal ezek után is ütötte és szidalmazta a férfit, majd egyikük szexuális cselekmény eltűrésére akarta kényszeríteni, de miután a férfi ellenállt, felhagyott a szándékával. Társa végül átkutatta a földön fekvő áldozat zsebeit, és az ott talált 500 forintját elvette.

Az ajkai rendőrök röviddel a bűncselekmény elkövetése után elfogták a fiatalokat. A bántalmazott férfi nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az ügyészség a szexuális kényszerítéssel is vádolt férfira 9, míg társára 8 év fegyházat kért beismerés esetére.

atv, 24

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work