Egy 12 éves fiú 13 esztendős társával közösen 2021. november 28-án kora este állította meg az utcán éppen boltba tartó közös unokatestvérüket, egy szintén 12 éves kislányt, akitől a pénzét kezdték követelni.

A 12 esztendős kislány összeverték, majd sorsára hagyták az utcán / Illusztráció: Northfoto

Illusztráció: Northfoto

Mivel a lány nem volt hajlandó átadni azt, a földre lökték és két oldalról rugdosni kezdték majd átkutatták kabátzsebeit, és elvették a bevásárlásra szánt 1.200 forintját. A két bántalmazó ezt követően elmenekült a helyszínről, rokonukat pedig egyszerűen a földön fekve sorsára hagyták.

Az esetről végül a kislány édesanyja értesítette a rendőrséget, akik számára nem volt ismeretlen a két fiatal, korábban ugyanis többször kerültek már látókörükbe olyan bűncselekmények miatt, mint lopás, testi sértés vagy rablás.

Több büntetőeljárást is indítottak ellenük, amelyeket életkoruk, mint büntethetőséget kizáró ok miatt rendre meg kellett szüntetni a törvény erejénél fogva. A fiúk korosodásával azonban a törvény ereje más irányt adott a rendőrök kezébe. A kiskamaszok betöltötték a 12. életévüket, a most elkövetett rablás miatt megindított büntetőeljárás lefolytatását nem zárja ki életkoruk – írja a police.hu.

A nyomozók a bejelentés másnapjának reggelén kopogtattak a 12 éves fiú tatárszentgyörgyi otthonában, elfogták és előállították a Dabasi Rendőrkapitányságra. Kihallgatásán a terhére rótt bűncselekményt részben beismerte. Állította, még társát is figyelmeztette: „Ne csináld, mert itt a kamera!”. Őrizetbe vétele után a rendőrök kezdeményezték letartóztatását, amit a bíróság elrendelt.

13 éves társa napokig szökésben volt, feltehetően rokonai segítségével bujkált a rendőrök elől. Végül 2021. december 1-jén nagymamája tatárszentgyörgyi otthonában fogták el, miután az ablakon keresztül látták, hogy a fiú egy szekrény mögé rejtőzik. Ajtót nyitó nagyszülője hiába próbálta meggyőzni a rendőröket, hogy unokája nincs nála, a bútor mögül a rendőrkapitányságra vitték.

A fiú nem ismerte el a terhére rótt bűncselekményt, panaszt nem, de vallomást tett. Mindkét gyanúsított máshogy emlékszik a történtekre, egymástól eltérően nyilatkoztak.

A fiúk ellen rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Dabasi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya.

Forrás: Blikk / Hirmagazin.eu

Fotó:pexels