Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Kiraboltak egy bankfiókot Bugyin

András Tamás, aPest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: délután 4 óra előtt nem sokkal ment be a pénzintézetbe egy ismeretlen, kezében fegyverrel vagy annak utánzatával, az alkalmazottat készpénz átadására kényszerítette, majd a pénzzel elmenekült a helyszínről.

Az eset során lövés nem dördült, és nem sérült meg senki.

A Pest megyei rendőrök megkezdték a szükséges intézkedéseket, az elkövető azonosítását, felkutatását – közölte a szóvivő.

A címlapfotó illusztráció.

mti

Kapcsolódó hírek

Vigyázat, figyelem, itt az évszázad átverése: áltraffipaxok és bírságot beszedő álrendőrök?

Géza

Az ügy, amely a január 29-én Budapesten meggyilkolt japán anyukát érinti, komoly felháborodást váltott ki, és fegyelmi eljárásokat indítottak a rendőrség tagjaival szemben – Ez az ügy egy kirívó negatív eset, ne ennek alapján ítéljük meg a Magyar Rendőrséget és annak munkáját, hanem az eddig felmutatott eredményei, bűnmegelőzés, prevenció, határvédelem, bűnügyi munka, felderítés, felsővezetés, szakértői tevékenység, .. mindennapos áldozatos munka.. (18+)

Géza

Jelentős béremelés az egészségügyben – a kormány a hálapénz kivezetésére is megoldást lát benne

Géza
Megszakítás