Home Főhírek Belföldi hírek Kínzó sejtelmek miatt szállt ki a Curtis testvérét érintő ügyből: magánnyomozó kereste...

Kínzó sejtelmek miatt szállt ki a Curtis testvérét érintő ügyből: magánnyomozó kereste az eltűnt Katzenbach Imrét

A meggyilkolt focista ügyében három embert helyeztek előzetes letartóztatásba / Fotó: Varga Imre

Kalapáccsal mérhettek ütést a gyilkosai Katzenbach fejére információink szerint, ugyanakkor az egyik gyanúsított, H. László ügyvédje, dr. Zamecsnik Péter a Blikknek azt mondta, az orvosszakértő azt nem tudta megállapítani, mitől és mikor sérült meg az áldozat koponyája.

„A jelenleg börtönben ülő H. Attila vallomása és egy tanú beszámolója szól a gyanúsítottak ellen, de megjegyezném azt is, hogy H. Attila egyezség keretében ismerte el végül, hogy közvetítette ügyfelem, H. László megbízását a másik két gyanúsított, Sz. Lajos és L. István felé” – közölte lapunkkal az ügyvéd.

Elmondta azt is, hogy H. Attila hat vallomásából kettőben tagadta, hogy köze lenne a sportoló megöléséhez, a harmadikban elmondta, hogy Katzenbachot meggyilkolták, de abban neki nem volt szerepe, majd az utolsó két vallomásában elismerte, hogy ő bujtotta fel a társait. „Kérdés, ebben szerepe volt-e annak, hogy azt kérte, ne büntessék meg vagy legalább felfüggesztettet kapjon, ez azonban elég furán hangzik egy olyan, minősített emberöléssel kapcsolatban, amelyben a gyanú szerint ő a felbujtó” – hangsúlyozta dr. Zamecsnik Péter.

Hozzátette, hogy a gyanúsítottak ellen szóló tanúvallomásban pedig olyasmi található, mint hogy ügyfele, H. Attila zsarolgatta az Eclipse vezetőit, illetve, hogy vicceskedve azt mondta, hogy el tud intézni egy bérgyilkosságot és, hogy a baranyajenői birtokán az istálló alatt akkora beton van, hogy abban több ember is elfér. Dr. Zamecsnik Péter szerint azonban ez nem elég ügyfele bűnösségének bizonyítására.

Agresszivitás, erőfölény?

A Blikk beszélt több olyan emberrel, akik a gyilkosság elkövetésével gyanúsított Sz. Lajost és L. Istvánt ismerik. A bűncselekmény súlyossága miatt azonban kivétel nélkül csak a nevük elhallgatását kérve adtak információt. Így azt, hogy a két férfi többnek próbálta mutatni magát, mint amilyenek valójában voltak. Sz. Lajossal kapcsolatban pedig megjegyezték azt is, hogy a férfiről úgy tudják, a honvédségnél nem speciális alakulatnál szolgált.

„Jampi, vagyis L. István meg biztonsági emberként a taxisokat „köpködte” a repülőtéren, ami miatt fel is jelentették. (Arról, hogy bizonyos biztonsági őrök fenyítették és köpködték egy időben a taxisokat, korábban már írtunk, azt a felvételekről nem lehet megállapítani, hogy ki szerepel rajtuk.) Már a Blikk is megírta, hogy a férfi ellen több eljárás is indult régebben, egyszer például jogszerűtlen eszközökkel próbált távol tartani taxisokat a repülőtértől. Mindkét gyanúsított ugyanannál a biztonsági szolgálatnál dolgozott és egyezett erőszakos természetük is. „Sz. Lajos esetében, mivel vadászik és fegyvere van, jogos volt, hogy a Terrorelhárítási Központ munkatársai fogták el őt” – tették hozzá.

A megkérdezettek egyike azt mondta, hogy Sz. Lajosról: „Tudtam, hogy képes nagyon erőszakos lenni, de hogy megöl valakit, azt nem gondoltam volna. Ha mégis megtették, akkor egyértelmű, hogy a pénz motiválhatta őket.”

H. Attiláról a férfinak – mint kiderült – nagyon rossz véleménye van. Egy másik ismerős pedig arról beszélt a Blikknek, hogy ha Katzenbach halálát többek között az okozta, hogy a koponyája megsérült, akkor valamilyen eszközt, akár egy kalapácsot használhattak, mivel kézzel nagyon nehéz olyan ütést mérni a fejre, hogy az betörjön.

Megjegyezték azt is, hogy ha valóban csak egy vallomás van a nyomozók kezében, mint ahogy dr. Zamecsnik Péter ügyvéd nyilatkozta, akkor nehéz lesz a rendőröknek bebizonyítaniuk, hogy ők követték el az emberölést. Főleg akkor – tették hozzá –, ha mind a három gyanúsított ragaszkodik ahhoz, hogy nem ők ölték meg Katzenbach Imrét.

Az MTK focistája 2009-ben tűnt el nyomtalanul, egykori csapattársa viszont nem adta fel, és maga járt utána a szövevényes ügynek / Fotó: RAS Archívum

A foci révén ismerte meg egy volt rendőr Katzenbach Imrét, az egykori MTK-s labdarúgót, akinek a meggyilkolása ügyében kedden három embert fogott el a rendőrség. Egyikük, Sz. Lajos nem más, mint Széki Attila, azaz Curtis testvére. A Blikknek nyilatkozó, a neve elhallgatását kérő exnyomozó Katzenbach eltűnése után még hónapokig nyomozott utána, de mindvégig tudta, hogy a focistát megölték.

„A teáját otthagyta az asztalon, a kenyeret félig ette meg, a papírjait sem vitte magával, és az autó is ott állt az udvaron, ő pedig kámforrá vált. Mivel Katzenbach Imre nagyon rendszerető ember volt, a felesége egyből arra gyanakodott, hogy megölték. Persze, megvolt az oka, hogy erre gondolt, hiszen hozzám is eljutott a híre, hogy belekeveredett egy olyan társaságba, amelyből egy idő után a zűrös ügyek miatt menekülni akart” – mondta az egykor szintén az MTK-ban futballozó volt rendőr.

Az egykori nyomozó zűrös ügyekről mesélt. „Szóltak nekem például arról, hogy a XVII. kerületben edzősködött, majd belekerült egy nagy lábon élő vállalkozói körbe. Akkoriban már nem a rendőrségen, hanem egy biztonsági cégnél dolgoztam. Mivel az OTP-nek végeztünk pénzszállítást, értesültem arról, hogy Imre a hatvani fiókban többször vett fel pénzt több százmillió forint összegben. Tudtam azt is, hogy az egyik XVII. kerületi OTP-ben 570 millió forintot »tett zsebre« egy összegben” – mesélte a volt barát, aki ezután arról is értesült, hogy Katzenbach a pénzzel Görögországba ment, majd egy idő után hazajött.

„Tudtam, hogy be van sokallva az életmódja miatt és változtatni akart az életén, de tartott attól, hogy az »üzlettársai« nem fogják annyiban hagyni ezt. A közös barátunk, aki ezt jelezte nekem, ügyvédet keresett a számára, én pedig a pénzügyőröknél igyekeztem egy vádalkut összehozni neki, de ez aztán nem sikerült” – közölte a volt nyomozó. Hozzátette: Katzenbachot hazacsalhatták azért, hogy megöljék.

Az exrendőr a volt focista eltűnése után leült beszélgetni Katzenbach nejével és bátyjával. Felajánlotta nekik, hogy segít, megpróbálja kideríteni, mi történt.

„Értesültem arról a levélről is, amelyben beszámolt, hogy milyen emberek közé keveredett, és hogy strómanként közreműködött bizonyos körnek, akik ennek fejében lakást és autót béreltek neki. A Katzenbachhal kapcsolatos információimat megosztottam a rendőrséggel és a pénzügyőrség nyomozóival is, de azt tapasztaltam, hogy félnek ettől a forró ügytől, illetve a háttérben meghúzódó magas beosztású emberektől, ezért egy idő után leálltam a magánnyomozással” – fogalmazott.

Forrás: Blikk / Hirmagazin.eu

Fotó: Varga Imre

Exit mobile version
Megszakítás