-1.3 C
Budapest
2023. január. 30. hétfő

Kínozták, kifosztották, megölték a magyar milliárdost – íme, a vallomások..

Dátum:

Megosztás:

Megkezdődött a bári gyilkosság néven elhíresült büntetőügy tárgyalása a Pécsi Törvényszéken: az M. István milliárdos vállalkozó megölése miatt folyó perben kedden, szerdán és csütörtökön vádlottakat és tanúkat hallgatott ki a bíróság.

Az ügyészség két férfit vádol azzal, hogy 2020 tavaszán beköltöztek a sértett budapesti házába, elhatározva, megölik őt és megszerzik a vagyonát.

A feltételezett elkövetők azután kerültek közel a rendkívül jó anyagi körülmények között élő, több építőipari, élelmiszeripari vállalkozással, nagyértékű személyautókkal, yachttal és több százmillió forint befektetéssel is rendelkező férfihoz, hogy gyakran és nagy mennyiségben fogyasztott szeszes italt, mert nem tudta feldolgozni súlyos betegségben elhunyt élettársa halálát.

További bűnügyi hírek, erőszakos bűnesetek, képek, videók, részletek..

Helyzetét kihasználva bűnözői csoportok, prostituáltak jelentek meg nála, bankkártyájának felhasználásával, értékei elvételével komoly összegekhez jutottak.

A két férfi orvosi javaslat, ellenőrzés és a tudta nélkül rendszeresen alkoholban feloldott gyógyszereket itatott a sértettel, aki ügyeit egy idő után már nem intézhette egyedül, ha valahova mennie kellett, a vádlottak vagy a társaságuk valamelyik tagja elkísérte őt.

A vádlottak próbáltak hozzájutni az üzletember javaihoz

Nagy mennyiségű fémhulladékot értékesítettek a vállalkozó egyik cégének telephelyéről és egyebek mellett értékpapírjainak egy részét is megpróbálták eladni, mintegy 180 millió forint értékben.

Miután eljárás indult a sértett gondnokság alá helyezéséről, a két férfi 2020 júniusában a Mohácshoz közeli Bár községben álló kastélyába költöztette őt. Ott gyakorlatilag fogva tartották, bántalmazták, az otthonából bútorokat, borokat tulajdonítottak el, amellyel több tízmillió forint kárt okoztak.

A vállalkozónak az év augusztusában Budapesten a rendőrségen, és egy járási hivatalban is meg kellett volna jelennie, amit a vádlottak – félve attól, hogy rájuk terhelő vallomást tesz – mindenképpen meg akartak akadályozni.

Tervük részeként egyikük Budapestre utazott, meghagyva társának, hogy végezzen a sértettel. A Báron maradt férfi augusztus 10-ére virradó éjszaka megfojtotta a vállalkozót, tüzet okozott a kastélyban, majd saját szállására sietett, azt a látszatot keltve, hogy ott aludt.

A katasztrófavédelem munkatársai a kastély oltása közben találták meg az üzletember elszenesedett holttestét.

További bűnügyi hírek, erőszakos bűnesetek, képek, videók, részletek..

Az ügyészség előre kitervelten, nyereségvágyból, aljas indokból vagy célból elkövetett emberölés és más bűncselekmények miatt mindkét vádlottra életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását indítványozta a bíróságnak.

A vádlottak szerint mások a bűnözők

A vádlottak tagadták bűnösségüket az Antal Gábor bíró előtt zajló perben, és fenntartották a nyomozati szakban tett vallomásukat, miszerint azért segítettek a vállalkozónak és fogadtak el megbízást vagyoni ügyei intézéséhez, hogy M. István megszabadulhasson az őt kihasználó bűnözői csoporttól.

A bíróság mintegy hatvan tanút és számos szakértőt idézett, illetve idéz az ügyben, a tanúk felét már az első három tárgyalási napon kihallgatta.

Az egyik tanú a vállalkozó korábbi ügyvédje volt, aki mintegy másfél évtizeden át intézte M. István jogi ügyeit.

Elmondta, hogy a munkakapcsolaton túl baráti viszonyt ápolt a sértettel. Takarékos, a pénzére vigyázó, nem nagyvonalú embernek ismerte a vállalkozót, aki ugyanakkor szeretett feltűnősködni, tárgyalópartnerek, sőt, idegenek előtt sem titkolta gazdagságát.

Az ügyvéd kitért rá, hogy ügyfelén a leépülés jeleit látta az élettársa halála után: keveset dolgozott, ügyeit egyre kevésbé tudta kézben tartani, életmódjáról, rossz társaságáról tudva azt javasolta neki, váltson lakóhelyet, telefonszámot, bízzon meg őrzővédő céget a védelmével. Figyelmeztette, arra is, hogy alvilági körökben el fog terjedni, milyen helyzetben van, jönnek olyanok, akik ebből “nagyot akarnak húzni”. Annak ellenére nem fogadta meg a tanácsát, hogy újra és újra vagyon elleni bűncselekményeket követtek el ellene, melyek miatt maga is tett feljelentést.

Az ügyvéd szólt arról, hogy egy idő után telefonon sem tudta elérni a vállalkozót, megbízásának felmondását a másodrendű vádlottól kapta meg, amikor másokkal – köztük a vállalkozó lányával – együtt hiába ment az üzletember bári kastélyához, hogy személyesen beszélhessen vele.

További bűnügyi hírek, erőszakos bűnesetek, képek, videók, részletek..

A jogász azzal is indokolta a vállalkozó leépülését, hogy e nélkül kizártnak tartja, hogy M. István ügyvéden kívül másnak megbízást adott volna vagyoni ügyei intézésére.

A bíróság csütörtökre tanúként idézett egy borászt is, akinek a másodrendű vádlott bormintát küldött a vállalkozó múzeálisbor-gyűjteményéből, azt kérdezve, jó-e és mennyit ér. A borász az 1990-es évekből származó bort “izgalmasnak” találta és a 15-20 ezer forint értékű kategóriába sorolta.

Tanúskodott a bíróságon Bár jegyzője is. Ő korábban vagyonleltárt készített M. István gondnokság alá helyezési eljárásával összefüggésben. Azt mondta, találkozott a vállalkozóval, magabiztosnak, karakánnak látta. Úgy emlékezett, fizikai állapota átlagos, a férfi “térben és időben orientált volt”, nem tűnt úgy, hogy kényszer vagy fenyegetés alatt állna.

Ugyancsak tanú volt egy vegyipari cég vezetője, aki arról számolt be, hogy vállalatának folyadéktöltő gépre volt szüksége kézfertőtlenítő gél gyártásához. A neki magánvállalkozóként bemutatkozó másodrendű vádlott ígérte, hogy a berendezést beszerzi Romániából. Ezért hétezer eurót küldött neki zárt borítékban, de a gép nem érkezett meg, és a pénzét sem kapta vissza.

A tárgyalás tavasszal folytatódik a Pécsi Törvényszéken.

Nyitókép: boonchai wedmakawand/Getty Images

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Idősotthonra csaptak le a rendőrök Kecskeméten

Illegális idősotthont számolt fel Kecskeméten a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) - írja az infostart.hu A szervezet honlapján vasárnap közzétett közlemény...

Halálos baleset a fővárosban, vasárnap késő este..

Gyalogost gázolt halálra egy gépkocsi Budapest VI. kerületében a Bajcsy-Zsilinszky út és a Zichy Jenő utca kereszteződésében vasárnap...

Ezt mondta Erdogan Putyinról

Recep Tayyip Erdogan török elnök őszintének és tiszteletteljesnek nevezte Vlagyimir Putyin orosz vezetővel való kapcsolatát - írja a lenta.ru. "Az...

Halálos gázolás történt az M3-as autópályán tegnap, késő este..

Egyelőre nem tudják, mit keresett a sztrádán a 29 éves gyalogos férfi, akit egy személyautó ütött el. A...