Hirmagazin
Image default
Bulvár

Kínos: Kulcsár Edina közösségi oldalán üzenget – ezúttal G.w.M exe lehetett a címzett?

Azt hinnénk, már nem lehet tovább fokozni

– írja a nuus.hu

Az újdonsült szerelmespár nem győzi bizonygatni közösségi oldalukon, mennyire dúl köztük a szerelem.

Nemrég a Story magazinnak beszéltek arról, hogy milyen esküvőt terveznek. Edina arról beszélt, hogy az esküvő kapcsán már több száz név merült fel, de nem bánja.

Kulcsűr Edina
Fotó: RTL

Úgy vagyunk vele, hogy adjuk meg a módját, mert ő először, és mindketten utoljára házasodunk. Hisszük, hogy a végállomásai vagyunk egymásnak, és hogy ez a szerelem örökké fog tartani

– nyilatkozta Edina, aki nemrég volt férjébe is keményen belerúgott. Többször is célozgatott már arra, hogy Szabó András Csuti nem tudta megadni számára azt a biztonságot, amire vágyott.

Erről Te sem maradhatsz le!

Mint mondta, régen meg volt arról győződve, hogy “már nem létezik klasszikus férfi-női szerep”, elmondása szerint “aszerint élte az életét, hogy mindent neki kell előteremtenie”. Belefásult a munkába, aminek ugyan “meg is lett a gyümölcse, ez viszont nagyon sok lemondással járt” a számára, úgy érzi elvesztette a belső nőiességét.

Most pedig, hogy megtapasztaltam egy új családi mintát, beláttam, hogy nem mindent nekem kell csinálnom, mert mellettem van egy erős férfi, aki megadja azt a fajta biztonságot, amit világéletemben én akartam megteremteni a szeretteim számára

– mondta Kulcsár, aki G.w.M méltatása közben újra volt férjét alázta meg.

Kulcsár Edina most egy sokatmondó idézetet osztott meg 24 óráig elérhető Instagram-sztorijában, amit annyira helytállónak talált, hogy a tegnapi nap után ma ismét megosztott.

Ezt tegnap tettem ki, de úgy érzem ma is itt van ennek a helye!

– fűzte hozzá a fotóhoz.

Amikor egy kártékony ember többé már nem tud téged irányítani, megpróbálja azt befolyásolni, ahogyan mások látnak téged. Ne foglalkozz a hazugságaival, előbb-utóbb úgyis kiderül az igazság rólad… és róla is!

– olvasható az Edina által megosztott fotón.

Sokan úgy vélik, hogy a fenti szöveg G.w.M volt párjának szól, aki ma az RTL Reggeli műsorában adott interjút, amiben azt is elmondta, hogy “több mint negyvenmilliós adóssággal maradt ott a két gyerekkel” – írja a Life.hu.

Erről Te sem maradhatsz le!

Nagy Melanie elmondása szerint a gyerektartás várt összegének is csak a negyedét fogja megkapni. A történtek ellenére derűsen látja jövőjét, szerelemre egyelőre gondolni sem mer, legfőbb célja, hogy két gyermekének minden tőle telhetőt megadjon.

nuus nyomán

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Van szerelem 50 felett! .. Egyetértesz? .. Írd meg kommentben!

Kovács Karolina

„A hír igaz, tényleg újra egymásra találtunk, de…” – L.L. Junior kitálalt Hopp Csilláról..

Kovács Karolina

Számos színész, mind Magyarországon, mind nemzetközi szinten, különféle háziállatokat tart, amelyek gyakran betekintést nyújtanak személyes életükbe és érdeklődési körükbe.

Géza
Megszakítás