Home Tudástár Autók - motorok - hajók Kincset találtak a szalma alatt

Kincset találtak a szalma alatt

A 390 lóerős Dodge Charger Daytona egyik példánya egy pajtában vészelte át az elmúlt évtizedeket.
  Kincset találtak a szalma alatt

Az országutak szörnyetege így, felújításra szoruló állapotban is jó eséllyel többet ér 50 millió forintnál. A kocsit egy alabamai pajtában találták, de véletlenül sem sufnituning ez a Dodge Charger Daytona. Az autótörténelem legnagyobbjai között számontartott, hivalkodó hátsó szárnya ugyanis Mopar-féle gyári, miként az ormánya is. A legendás izomautó függőleges homlokfalát egy sportosan hosszú és lapos elemmel toldották meg és bukólámpákat szereltek bele.

A Mecum aukciósház által kínált, 1969-es évjáratú példány számlálója mindössze 20 ezer mérföldet (33 ezer kilométert) mutat, igazán nem lehet rá azt mondani, hogy széthajtották volna, de így is eléggé viharvert az állapota:karosszériáját rozsda falja és moha borítja,szétfoszlottak az ülései, és a vastag porréteg alatt a technika is hosszas törődést igényel.

A Charger Daytonából mindössze 503 utcai példány készült. Most 150 ezer dolláros (43,5 millió forintos) minimálárat várnak érte a január 24-én záródó aukción.

Forrás: világszám

Exit mobile version
Megszakítás