Fan­tasz­ti­kus győ­zel­met ara­tott első fran­cia­or­szági ver­se­nyén Tour To Paris, a ma­gyar tu­laj­don­ban lévő cso­daló, így őrzi hi­bát­lan mér­le­gét. A kö­vet­kező ver­se­nyén még erő­sebb me­zőny­ben kap­hat he­lyet a négy­éves angol te­li­vér.

Tour To Paris-t még másfél éves korában vásárolta meg dr. Hammersberg Elemér a ló importőrétől és korábbi trénerétől Ribárszki Sándortól. A Budapesten nőgyógyászként praktizáló tulajdonos alacsonynak számító, háromezer eurót (960 ezer forint) adott a francia tenyésztésű csikóért. A négy esztendős angol telivér Magyarországon két év alatt nyolcszor futott, és mind a nyolc versenyét meg is nyerte. Nem meglepő, hogy már tavaly is el akarták indítani Franciaországban, de egy apróság miatt meghiúsult ez.

Tour To Paris kilenc versenyéből kilencet megnyert (fotó: kincsempark.hu)

Egy oltás miatt nem indulhatott el tavaly

Tavaly ősszel terveztek neki egy kinti futást Franciaországban, ahol sokkal komolyabb vetélytársakkal futott volna, sokkal komolyabb versenydíjért.

Azonban a magyar és a francia állatorvosi kódex nem teljesen egységes így az egyik oltását nem fogadták el a lónak és nem engedték futni

– mondta el lapunknak Krebs András, a Kincsem Park marketing és kommunikációs vezetője.

Overdose-hoz hasonlítják

Az idei évben azonban összejött a diadal, ráadásul rögtön elsőre. A nemrég francia tréningbe került Tour To Paris Longchamp-ban rajt-cél győzelmet aratott 1400 méteres távon. Igaz, ez sem ment zökkenőmentesen, mivel a futam előtt kirúgta a startajtót, zsokéja Gregory Benoist pedig lecsúszott róla. A lovat végül sikerült elfogni, és visszavinni a rajthoz.

Tour To Paris futama:

Sokan a magyar átokra gondoltak a szabadra kerülésekor, hiszen ezen a pályán futott volna tizenegy évvel ezelőtt a legendás Overdose is, ám az ő versenyét akkor szintén a startprobléma miatt érvénytelenítették, így nem véletlen, hogy egyre többen hasonlítják hozzá Tour To Paris-t.

Tour To Paris és büszke tulajdonosa, dr. Hammersberg Elemér

Tour To Paris nagyon nyugis ló

A neves magyar idomár, Ribárszki Sándor össze tudja hasonlítani a két lovat, mivel mindkettőt edzette.

Tour To Paris fantasztikus, nyugodt, rendkívül gyors és nagy étvágyú ló 

– mondta el a kezdetekről Ribárszky Sándor a Ripostnak.

A négyéves angol telivért legutóbb az év elején látta, mielőtt Franciaországba vitték. A hétfői győzelmét pedig megkönnyezte.

Overdose-hoz lehet hasonlítani, de azért ő izgágább volt. Tour To Paris kimértebb, nagyon nyugis ló

– mérte össze a két csodalovat Ribárszky Sándor.

A győzelem 16.500 euró versenydíjat jelent (5,2 millió forint), de a további futtatói prémiumokkal ez a szám 27 ezer eurót tesz ki (8,6 millió forint). Érdekesség, hogy a lovat tavaly árulta a tulajdonosa, de nem kapott olyan ajánlatot, amiért megvált volna kedvencétől. A ló értékét nehéz megjósolni, veretlen, ráadásul erős konkurenciában is győzött. A két és fél évvel korábban 3 ezer euróért vásárolt ló jelenleg 150-200 ezer eurót (48-64 millió forint) érhet.

ripost