Budapest ismeretlen kínai negyede: bejártuk a kőbányai Monori Center titkos világát
Ha a budapesti kínai negyed kerül szóba, szinte mindenki a józsefvárosi piac zajos világára gondol. Bár a hírhedt Négy Tigrist már öt éve bezáratta az önkormányzat, közvetlen szomszédságában, az egykori Ganz-gyártelepen továbbra is virágzik a távol-keleti kereskedelem, egymást érik az árusok standjai.
Ebben a cikkben azonban nem erről lesz szó. Pár buszmegállóval arrébb ugyanis hosszú évek óta növekszik egy másik, autentikus „Chinatown” is Budapesten: a kőbányai Monori Center.
Hogyan alakult ki ez a különleges világ? Kik működtetik és bővítik évről évre? Hosszas tervezés, vagy véletlenek sorozata kellett ahhoz, hogy megszülessen? Egyáltalán mikor és kik érkeztek Kínából Budapestre? Ez mind kiderült a Hosszúlépés sétáján, amely a Kőbányai selyemút nevet kapta.
Kínai kereskedők már a XX. század elején is megfordultak a régióban, ők azonban a ’30-as évek gazdasági világválsága hatására hazamentek. Tömegesen a Teng Hsziao Ping által meghirdetett nyitási politika után kezdett kiáramolni a lakosság külföldre. A pártvezetés célja ettől kezdve az volt, hogy minél többen próbáljanak szerencsét más országokban, így segítve otthon maradt családtagjaik mellett hazájuk gazdaságát is.
A ’80-as évek közepére Magyarország is kedvelt célpontjukká vált, azzal párhuzamosan, hogy a szocialista rezsim az évtizedekig tartó elhidegülés után elkezdett közeledni az ázsiai országhoz. A folyamat a rendszerváltás után gyorsult fel igazán, mivel ekkor néhány évre eltörölték a vízumkötelezettséget.
Ennek hatására minden addiginál többen jöttek, főleg vállalkozókedvű kiskereskedők, akik a szocialista országok gazdasági együttműködésének megszűnése miatt keletkezett áruhiányra repültek rá.
A piaci rést sokan megérezték, és olcsó tömegtermeléssel gyártott árucikkeik révén nagyon sikeresek lettek. Rajtuk kívül a Tienanmen téri forradalom megtorlása elől menekülők közül is jó páran itt kötöttek ki.
Ezután egy nagyobb hullám volt még: az Orbán-kormány által 2013-ban bevezetett letelepedési kötvényeknek köszönhetően pár évig ismét nagyon sokan érkeztek. A lehetőséget azzal hirdették Kínában, hogy „a leggyorsabb, a legolcsóbb és a legbiztonságosabb”, így nem csoda, hogy sokan ráharaptak, bár persze a 250-300 ezer eurós árat csak a tehetősebbek tudták kifizetni.
A Mázsa tértől nem messze található területet szintén még a rendszerváltás környékén kezdte felvásárolni egy kínai ingatlanfejlesztő cég, nagyon tudatosan, parcelláról parcellára. Ennek megfelelően az utcakép is sokkal rendezettebb, érzékelhetően kisebb itt a káosz, mint a 8. kerületi negyedben.
szmo
