5.8 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldKína nem engedi szabadon a két kanadai állampolgárt

Kína nem engedi szabadon a két kanadai állampolgárt

Kína hétfőn határozottan elutasította azt a kanadai felszólítást, amelyet az Egyesült Államok is támogat, hogy engedjék szabadon az ázsiai országban korábban őrizetbe vett két kanadai állampolgárt.

Hua Csun-jing kínai külügyi szóvivő pekingi sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott: Kína erős felháborodással vette tudomásul a kanadai és amerikai nyilatkozatokat, amelyeket határozottan elutasít. Felszólítják az említett országokat, tartsák tiszteletben a kínai igazságügy szuverenitását – tette hozzá.

Chrystia Freeland kanadai külügyminiszter pénteken szólította fel Pekinget, hogy engedje szabadon Michael Kovrig egykori diplomatát és Michael Spavor üzletembert. December 10-én vették őrizetbe a kínai hatóságok őket, azzal a gyanúval, hogy veszélyeztették az ország nemzetbiztonságát.

Washington ugyancsak arra szólította fel pénteken a pekingi kormányt, hogy engedje szabadon a két kanadait, az Európai Unió és Németország pedig nyugtalanságának adott hangot a történtek miatt.

Számtalan megfigyelő szerint a két őrizetbe vétel eszköz lehet Kína számára, hogy nyomást gyakoroljon Ottawára abban az ügyben, amelyben december elején Vancouverben, amerikai kérésre őrizetbe vették a Huawei kínai távközlési óriásvállalat pénzügyi igazgatóját, Meng Van-csout.
Menget később hatalmas óvadék ellenében szabadlábra helyezték addig, amíg az Egyesült Államoknak történő, több hónapig tartó, kiadatási folyamat le nem zárul.

Az Egyesült Államok ügyészsége azzal vádolja a Huawei globális pénzügyi igazgatóját, hogy a Skycom nevű hongkongi fedőcégen keresztül üzletelt 2009 és 2014 között Iránnal, és így megsértette a Washington, illetve Brüsszel által elrendelt büntetőintézkedéseket.  Az Egyesült Államok a menedzser kiadását követeli.

Kínában egy harmadik kanadai állampolgárt is őrizetbe vettek, egy tanárt, akit azonban nem vádolnak a kínai állambiztonság megsértésével, mint két honfitársát, ezért ügye nem feltétlenül függ össze az övékével.

Forrás: MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work