Kína a második legnagyobb csodáját építi, melynek célja nem a mongol hordák távol tartása az ország határától, hanem hogy egy zöld oázist hozzanak létre a Góbi sivatag körül.
Kínában most már több nagy fal is van, de a legutóbbit kizárólag az elsivatagosodás elleni küzdelem miatt hozták létre.
A Góbi sivatag egy gyér, kietlen pusztaság Kína és Mongólia középső-északi határterületén, mely jelenleg az ötödik legnagyobb sivatag a Földön, ami nagyon gyorsan növekszik.
Az önmagában 1,3 négyzetkilométer területű Góbi sivatag a lépcsőzetes homokdűnék, és a száraz hőhullámok hatalmas vászna. Lehet, hogy szép, de közte és a Taklamakán sivatag között Kína északnyugati részén nagyban hozzájárul az erdők pusztulásához, és homokviharokat okoz, melyeket Peking irányába fúj a szél.
A sivatag elleni küzdelem részeként Kína a második legnagyobb csodát építi fel több ezer évvel az első után. Ennek a falnak nem a betörő mongol hordák határokon kívül tartása a célja, hanem hogy létrehozzanak egy zöld oázist a Góbi sivatag körül.
A kínai kormány 1978-ban kezdte meg a Nagy Zöld Fal projektet, hogy leküzdjék a zöld területek elvesztését a Góbi sivatag terjeszkedése miatt.
A terv az volt, hogy 4500 kilométeres hosszban Kína sivatag borította északi részén 100 milliárd fát ültetnek.
A mai napig több mint 66 milliárd fát ültettek olyan módszerekkel, mint például a légi vetés, és készpénzzel ösztönözték a gazdálkodókat, akik fákat, cserjéket és egyéb növényzetet telepítettek.
A pekingi Földrajzi Tudományok és Természeti Erőforrások Kutatási Intézetének tanulmánya szerint a projekt pozitív eredményeket mutat.
Minghong Tan, a kutatás vezetője a következőt mondta:
„A növényzet fejlődött, és a porviharok jelentősen csökkentek a Nagy Zöld Fal régiójában más területekkel összehasonlítva.”
A terv kapott némi kritikát is. Néhány kutató, köztük Hong Jiang, a Hawaii Manoa Egyetemről azt mondta, hogy a projekt kudarcra van ítélve Kína agresszív fatelepítése miatt.
Jiang a New Scientist-nek elmondta, hogy „A természet kontrollálása helyett, követnünk kell azt.”
Mások, mint például David Shankman az Alabama Egyetemről nem biztosak abban, hogy a Zöld Fal fenntartható. Azt kérdi, hogy „Mi az elültetett fák pusztulási aránya? Mi történik, mikor kipusztulnak? Hogyan befolyásolják ezek a fák a füvet és bokrokat, melyek általában jobban ellenállnak a szárazságnak, és hatékonyabbak az erózió ellen?”
Azok, akik befektettek a feladatba azonban optimisták. Végtére is Franklin D. Roosevelt elnök létrehozott egy telepített övezetet 1934-től 1942-ig, melynek során mintegy 220 millió fát ültettek 29900 kilométer teljes hosszban egy 160 kilométer széles sávban Kanadától a Brazos folyóig.
És ott van a Nagy Zöld Fal a Szaharában, valamint a Száhel kezdeményezés. A 2007-ben indult program során az Afrikai Unió azt tervezi, hogy visszafordítják a talajpusztulás és az elsivatagosodás hatásait.
Egy dolog biztos, valamit tenni kell. Egyelőre azonban nem tudjuk biztosan, hogy vajon ez a helyes megközelítés.
Forrás: Újvilágtudat
