5.8 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldKim Dzsongun rejtélyes eltűnése

Kim Dzsongun rejtélyes eltűnése

Hetek óta sorra jelennek meg a hírek és a különböző magyarázatok Kim Dzsongun elsőszámú észak-koreai diktátor rejtélyes eltűnésével kapcsolatban.

Egyes hírek szerint súlyos betegsége van, mások azt írták, hogy a koronavírus-járvány miatt nem szerepel nyilvánosan, de többen is tudni vélték, hogy meghalt.

Még április 30-án is azt közölte a Tajvani Nemzetbiztonsági Hivatal (NSB) vezetője, Csiu Kuo-cseng, hogy Kim Dzsongun beteg.

Csiu ezt a kijelentését egy parlamenti meghallgatáson tette, amikor tajvani politikusok Kim Dzsongun lehetséges betegsége felől érdeklődtek.

Az NSB vezetője azt még hozzátette, hogy rendelkezik információval az észak–koreai helyzetet illetően, azonban arról csakis „zárt ajtók mögött” beszélhet, mivel könnyen veszélybe sodorhatja a forrásait.

A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által közreadott képen Kim Dzsongun elsőszámú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára, a Nemzetvédelmi Bizottság első elnöke (j2) műtrágyagyár megnyitásán vesz részt a Phenjan közelében fekvő Szuncshonban 2020. május 1-jén. FORRÁS: MTI/AP/KCNA/KOREA NEWS SERVICE/-

Észak-Korea hírügynöksége szombaton viszont azt jelentette, hogy Kim Dzsongun, a kommunista ország diktátora megjelent nyilvánosan május elsején egy műtrágyagyár felavatásán. A ceremóniáról fotók jelentek meg az állampárt – a Koreai Munkapárt – Rodong Szinmun című lapjában.

FORRÁS: MTI/EPA/KCNA/-

A diktátor a fotók tanúsága szerint maga vágta át az avatási szalagot, a munkások lelkesen üdvözölték és elkísérte a ceremóniára húga, Kim Jo Dzsong is.

FORRÁS: MTI/EPA/KCNA/-

Miközben Észak-Korea arról próbálja meggyőzni a világot, hogy vezetőjüknek semmi baja nincsen, ugyanezen a napon, május 1–jén, egy dél–koreai parlamenti képviselő, Ji Seong-ho azt állította, hogy 99%–os biztonsággal ki tudja jelenteni, hogy Kim meghalt és hamarosan bejelentik a halálhírét. Ji Seong–ho utalt arra nyilatkozatában, hogy Kim Dzsongun szívműtéten esett át, ami rosszul sikerülhetett.

Kim halálával kapcsolatban már korábban is jelentek meg spekulációk. Egy hongkongi tv–csatorna vezetője a twitteren osztotta meg azt, hogy biztos forrásokra támaszkodva állíthatja, hogy Kim Dzsongun meghalt. Ez a bejegyzés még április közepén jelent meg a közösségi platformon, és járta be a japán médián keresztül az egész világot.

FORRÁS: AFP PHOTO/KCNA VIA KNS

Az észak–koreai vezető egészségi állapotával kapcsolatos kérdések és találgatások azután kezdődtek, hogy nem jelent meg április 15-én az államalapító nagyapja, Kim Ir Szen születésének évfordulóján tartott központi megemlékezésen, holott Észak–Koreában ez a legnagyobb ünnep.

Észak–Korea az ünnepség után hivatalos értesítést küldött a dél–koreai kormánynak, amelyben biztosítottak mindenkit, hogy Kim Dzsongun jól van és egészséges.

A hivatalos közlés ellenére a dél-koreai kommunikációban érdekes kettősség észlelhető. A dél–koreai média szinte biztosan állítja, hogy Kim súlyos beteg, míg a kormányzati szervek azt hangoztatják, hogy értesüléseik szerint Kim Dzsongun egészséges. A két Korea kapcsolatával foglalkozó Kim Jön Csul dél–koreai egyesítési miniszter nemrég a parlament külügyi bizottságának ülésén nevezte hiteltelennek az észak–koreai vezető állapotával kapcsolatos meg nem erősített jelentéseket.

Rendelkezünk olyan hírszerzési információkkal, amelyek lehetővé teszik, hogy magabiztosan azt mondhassuk: nincsenek szokatlan jelek (Észak–Koreában) – fogalmazott. 

Észak-Korea, Kim Ir Szen születésének 100. évfordulója, felvonulás, ünnepFORRÁS: AFP/PEDRO UGARTE

Észak-Koreával kapcsolatban nehéz hitelt érdemlő információkhoz jutni, ennek főként az az oka, hogy a világ legizoláltabb országa. Aki pedig többet mond, mint ami a hivatalos közleményben megjelent, az nem csak a saját, hanem a családja életét is kockára teszi.

A világsajtó azonban több gyanús jelre is felhívta a figyelmet az elmúlt hetekben, amelyek alapján joggal lehet feltételezni, hogy valami nincs rendben Kim Dzsongun körül. Az észak–koreai ügyekben jártas szakértők olyan információk birtokába jutottak korábban, hogy Kim Dzsongun szívműtéten esett át.

A „szívműtét teória” már április 21. óta kering a nemzetközi sajtóban.

Többen beszámoltak arról, hogy magas rangú politikai (kínai) körökből származó információk szerint szív- és érrendszeri (koszorúér műtét) beavatkozást hajtottak végre a diktátoron. Egy japán lap a hírt megerősítve azt is közölte, hogy műtét közben rosszul sikerült egy orvosi eszköz (stent) beültetése, ezért Kim vegetatív állapotban van.

A műtétet illető feltételezéseket pedig tovább erősítették azok a hírek, mely szerint április 25-én Kína egészségügyi szakértőket, orvosokat és kormányzati tisztségviselőket küldött Phenjanba. A küldöttséget pedig a Kínai Kommunista Párt nemzetközi kapcsolatokért felelős részlegének egyik magas rangú tagja vezette.

Ilyen fajta kínai segítség akár a koronavírus elleni védekezés miatt is érkezhetne, azonbanaz országban hivatalosan egyetlen fertőzöttet sem tartanak számon.

Kim Dzsongun. FORRÁS: AFP/KCNA/KNS

Kim Dzsongun rossz egészségi állapotáról már régóta keringenek hírek. Köztudottan erős dohányos, sok alkoholt fogyaszt, a jelentős túlsúlya pedig szintén kockázati tényező.

A Kim család egykori szakácsa, a japán Kenji Fujimoto, a sajtó érdeklődésére korábban elmesélte, hogy Kim azzal dicsekedett neki, hogy egyetlen este 10 üveg bort ivott meg. Fujimoto ezenkívül más szörnyűségeket is mesélt Kim részeges kalandjairól, az egészségével kapcsolatban azonban azt érdemes tudni, hogy állítólag a vacsora mellé mindig jelentős mennyiségű bort vagy pezsgőt iszik.

Ezeknek az információknak azért van különösen nagy jelenőségük, mivel Kim Dzsongun cukorbeteg, illetve magas vérnyomással küzd. Az életmódja tehát nagyban növeli a stroke, illetve a szívbetegségek kialakulásának esélyét. Ráadásul Kim apja és a nagyapja is szívrohamban haltak meg.

Apai ágon tehát nem csak a korlátlan hatalmat örökölte, hanem annak a valószínűségét is, hogy egy nap szívroham végez vele is. 

Kim Dzsongun rossz fizikai állapotáról korábban beszámolt a FoxNews újságírója, Tucker Carlson is, aki találkozott a kommunista diktátorral, amikor részt vett azon a ceremónián, amelyen Donald Trump, első amerikai elnökként Észak-Koreába utazott. Tucker elmondta, hogy feltűnt neki, hogy Kim nem úgy néz ki, mint egy egészséges ember, hanem mint aki valamilyen betegségben szenved, zihálva lélegzett, mint akinek tüdőtágulata van.

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem