Home 18+ Kilyukasztotta az óvszereket az Auchanban, majd visszatette a polcra – videó (18+)

Kilyukasztotta az óvszereket az Auchanban, majd visszatette a polcra – videó (18+)

Illusztráció, hazipatika

Románia: Tűvel szurkálta ki az óvszereket egy fiatal nő egy nagyszebeni Auchan-áruházban, amit annyira viccesnek talált, hogy fel is töltötte a mutatványt a TikTokra – számolt be róla a Főtér.ro

Még több külföldi hír

A videó tanúsága szerint a nő kivesz a dobozból egy óvszert, átszúrja tűvel, majd visszateszi a dobozba, a dobozt pedig vissza a polcra. Közben hozzáfűzi az alábbi matematikai feladványt:

Háromból egy, vajon mekkora az esély?

https://youtu.be/CI8eOaK5V-Y

Miután a videó napvilágot látott, az Auchan közleményt adott ki, amelyben azt írták, hogy minden áruházukban elrendelték az óvszeres dobozok átvizsgálását, különös tekintettel az eset által érintett nagyszebenire. A vásárlókat emellett plakátokon is figyelmeztették, és kérték, hogy jelezzék, amennyiben tönkretett áru kerül a kezükbe.

Közleményében az áruházlánc hozzátette, hogy évente körülbelül százezer lej (átszámítva 7 290 000 forint) értékű óvszert kénytelenek megsemmisíteni rongálódott csomagolás miatt. Mindenesetre a magát humorosnak gondoló nő mutatványát azért megjutalmazták egy feljelentéssel.

(via Főtér)

index

Hirmagazin.eu

ElőzőElkékült és hányt a koronavírusos baba – miután vírustagadóktól kért tanácsot az apja 18+
KövetkezőKiderült, mi áll az MNB meglepetésszerű kamatdöntése mögött..
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás