4.9 C
Budapest
2024. február. 22. csütörtök

Kilátástalan jövő elé néznek az albérletben ragadt magyar fiatalok – albérleti körkép..

Dátum:

Megosztás:

Magyarország — Rendezett körülmények között, csinos lakásban, látszólag jómódban élnek, mégis majdnem olyan kilátástalan a jövőjük, mint a szegényeknek. Őket nevezik újabban albérlő-generációnak. 

A Habitat for Humanity Magyarország készített kutatást a jelenségről, a 30-as, 40-es fiatalokról, akik beleragadtak a drága lakásbérlésbe, és most úgy tűnik, esélyük sincs saját otthonra. Csak addig tart a konszolidált életük, amíg már nem lesz annyi jövedelmük, hogy kifizessék az akár 120-150 ezer forintos albérletet. 

– Az ő lakhatásukat ki és hogyan fogja ekkor biztosítani? Vagy tömegesen utcára kerülhetnek? Ez egy időzített bomba lehet a jövőben. Az egyedülállók, ha havonta 150-250 ezer forintot fizetnek ki a lakbérre, nem tudnak félretenni annyit, hogy összeszedjék legalább a hitelfelvételhez szükséges önerőt – figyelmeztet a vezető elemző.

Safe Laser bérlés kaució nélkül igénybevehető a laserberles.hu szakértőinek támogatásával akár hétvégén is.

Nyugat-Európa legtöbb országában ugyan sokan albérletben élik le az életüket, és nem is akarnak saját lakást vásárolni, de nekik legfeljebb a fizetésük harmada megy bérlésre. Magyarországon a bruttó átlagkereset 359 500.- Ft és 515.700.- Ft között mozog, ennek nagy részét elviszi egy lakásbérlés. Budapesten egy 40 négyzetméteres garzon ára is 25-45 millió forint, ehhez min. 30% forint önrészt kell letenni a banknál, és csak akkor kezdődhet a hiteltörlesztés.

zl3ktkpturbxy8xymq4ymvhmdk1ztc2zmjkztaznjvjmme4ztvmnda2zc5qcgerlqlnayaawsm
Seres Lehel (29) mérnök Pécsett bérel lakást, az önerőhöz szülei segítségére is szüksége lesz

Régóta albérlő, de a szerencsések közé tartozik Oláh Dániel (29), aki jó áron lakhat egy újpesti garzonban.

– Ha most innen el kellene mennem, nem tudom, hogyan tudnánk kifizetni a 120 ezret a feleségemmel. Pedig saját lakást szeretnénk, de ehhez el kell költöznünk Budapestről – mondta a Blikknek. Dániel és felesége babaváró hitellel szeretne 30 millió alatt lakást vagy házat venni Szolnokon vagy környékén, ahol a szülők most is élnek. A leendő családfő innen, 100 kilométer távolságból ingázna a fővárosba, mert a fizetésére továbbra is szüksége lesz a törlesztéshez.

Tízezreket lehet eltenni

Nemcsak a babaváró hitel és a csok segíthet, a szakértő szerint hétköznapi dolgokon is megfoghatunk tízezreket.

  • Csak azt a ruhát vegyük meg, amire valóban szükségünk van.
  • A magyarok túl sok tisztítószert vesznek, gondolja át, mire van szüksége!
  • Biciklivel nincs gond sem az autóra, sem a tömegközlekedésre.
  • Fűtési szezonban előbb öltözzünk fel, csak aztán tekerjük fel a konvektort.
  • Vigyünk ételt a munkahelyünkre, ne szórjuk a pénzt az étkezdékben.

Kommentár – Matrac a falnál

Gábor 42 éves, albérletben él. Gábornak nincs rossz fizetése, és hosszú ideje tisztességgel dolgozik. Amikor megismertem – és ennek már biztosan van legalább másfél évtizede –, akkor is albérletben lakott. A garzont egy kollégájával osztotta meg, Gáboré volt a kinyitható kanapé, a kolléga pedig egy földre tett matracon aludt a fal mellett. Akkoriban ez poénnak tűnt, amikor összejöttünk náluk az esti buli előtti alapozásra. Gábornak már nem a bulikon jár az esze. Azon gondolkozik inkább, hol szúrta el, számolgatja, mennyi ment el bérleti díjra. Mindig ugyanaz a sok-sok millió forint jön ki, amiből már lakást is vehetett volna. Csakhogy ez a pénz sosem volt meg egyben, és akkor még nem volt csok meg babaváró. Ha lett volna, talán máshogyan alakulnak a dolgok, akadt volna egy rendes lány, házasság is. De Gábor most egyedül él. Az albérletben, ahol csak ő van, meg egy falhoz támasztott, régi matrac.

Nyitókép: Hirmagazin.eu

Forrás nyomán

HIRMAGAZIN ONLINE MÉDIA

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Ma este egy gyönyörű, romantikus dráma – Hét élet – videó

Gabriele Muccino felkavaró történetében valaki úgy akar megszabadulni az őt nyomasztó titoktól, hogy teljesen megváltoztatja hét idegen ember...

Életveszély az M1-esen: fantomdugó szedi áldozatait

Balesetek helyszínén gyakran megfigyelhető jelenségről írt az autópálya-kezelő. Az MKIF Zrt. hívta fel arra jelenségre fel az autósok figyelmét,...

Szakértő: Navalnij halálával átléphette a Rubicont Moszkva

Alekszej Navalnij halálával kapcsolatban az egyik legfontosabb kérdés, hogy az miért épp az oroszországi elnökválasztás előtt történt: a...