Sokakat örömmel és megelégedettséggel tölt el az a tudat, hogy a nap folyamán sikerült minden fontosabb teendőt kipipálni az aktuális bakancslistáról.
Az időfalók vagy időrablók, ókori görög nevükön a kronofágok, olyan dolgokat vagy személyeket jelölnek, amik vagy akik képletesen szólva felfalják mások értékes idejét, és desszert gyanánt még a termelékenységet is elmajszolják. Főbb jellemvonásaik között tetten érhetjük a figyelem elvonását, ami gyakran a „csak még ezt…” kijelentésben ölthet formát; a tétlen életmódot; az üres kommunikációt; a céltalanul sodródást; a tervezési problémákat; a halogatást; a multitaskingot.
Az időrablók között fellelhetünk néhány veszélyesebb példányt is, melyek veszélyes mibenléte abból fakad, hogy képesek tönkretenni az egyének termelékenységét, jól(l)étét, megmérgezni a munkafolyamatokat és összezúzni az időgazdálkodási készségeket.
Rögtön az élenjáró idő- és tett-tolvajról ejtünk szót, ez pedig nem más, mint a céltalanság. Erről az első blikkre ártalmatlannak tűnő jelenségről Blake Gossard az egyik Medium felületén publikált esszéjében (A céltalanság járványa Amerikában) úgy ír, mint ami megmételyezi az embereket. Érvelése szerint mindenki életében kell lennie legalább egy központi motivációnak. Ennek viszont túl kell mutatnia a munkába járáson és a pénzkeresésen. Minden nap fel kell tennünk magunknak a kérdést: „mit teszek annak érdekében, hogy egy lépéssel közelebb kerüljek ehhez?” Ezek a sarkalatos célok irányítják és értékkel telítik a nagy döntéseket, befolyásolják a viselkedésünket, táplálják az akaraterőt
Az időtolvaj ranglista második helyezettje a magát mesterien álcázó érdektelenség, amit a céltalanság mostohatestvérének is tekinthetünk, hiszen amennyiben nincs cél, nincs meg a hajtóerő sem, melynek eredményeképpen elvész, avagy fel sem tűnik a láthatáron a motiváció.
E két kronofág mellé még olyan társak is szegődhetnek, mint példaként az önbizalom hiánya. Ha valaki nem hisz magában, a képességeiben és az erejében az nagymértékben befolyásolja a termelékenységét, hiszen abban a pillanatban, amikor felbukkan a „miért is próbálkoznék vagy futnék neki újra, úgysem vagyok képes rá” gondolat, a tettvágy azon nyomban elillan. Ilyenkor kapaszkodóként szolgál, ha felidézzük néhány korábban elért sikerünket, illetve amennyiben a negatív hiedelmeinket előrevivő gondolkodási mintákkal helyettesítjük – olyanokkal, amik erővel töltenek fel és segítenek az önbizalom növelésében.
Érdemes továbbá figyelnünk a kimerültségre és/vagy a kiégés figyelmeztető jeleire, hiszen nehéz ilyen állapotban produktív lenni, ez ugyanis elszippantja a cselekvési hajlandóságunkat és felemészti a fizikai és mentális energiakészletünket. Ilyenkor hívhatunk segítségül minden személyre szabott energiatank-feltöltőt, így a pihenést, a beszélgetést, a meditációt, a kirándulást, a naplóírást.
