15.3 C
Budapest
2023. szeptember. 24. vasárnap

Kijev üzent: Magyarország megszegte az EU alapelveit

Dátum:

Megosztás:

Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese egy orosz lapnak adott interjújával borzolja a kedélyeket az ukrán politikusok körében.

Ukrajna külügyminisztériuma gyorsan reagált a megjelent interjúban tett kijelentésekre.
Most pedig az ukrán parlament alelnöke mondta el, mit gondol az elhangzottakról.

„Ukrajna NATO-csatlakozása a teljes körű konfliktus kirobbanásának kockázata nélkül csak akkor lehetséges, ha Oroszország jóváhagyja ezt a lépést”

– ezt Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese mondta az Izvesztyija című orosz lapnak. A szakértők szerint ez „az európai biztonsági rendszer végső összeomlásához” vezetne.

Dúró Dóra az orosz lapnak úgy nyilatkozott, hogy Magyarország nem lelkesedik azért, hogy Ukrajnát az észak-atlanti szövetség tagjai között lássa, különösen a Kárpátalján élő magyarok helyzete miatt.

Oroszország pedig már korábban jelezte, a „különleges művelet” egyik célja pont Ukrajna NATO-ba való integrációjának megakadályozása volt. A szakértők egyértelműen úgy látják, Ukrajna csatlakozása a blokkhoz valószínűtlen, pusztító következményei lennének.

A legfrissebb hírek itt!

Dúró Dóra kijelentésére már reagált az ukrán külügyminisztérium, Oleh Nyikolenko, az ukrán külügyminisztérium szóvivője például úgy fogalmazott, hogy Ukrajnának szuverén joga szabadon megválasztani a biztonsági lehetőségeit.

„Ezt a jogot többször megerősítették valamennyi NATO-tagállam, így Magyarország szintjén is”

– hangsúlyozta. Később azonban újabb ukrán politikus ragadta meg a szót.

„Ne árulja el népe emlékét!”

Ukrajnának nincs szüksége Oroszország engedélyére a NATO-csatlakozáshoz! – szögezte le Olena Kondratyuk, az ukrán parlament alelnöke. Hozzátette, „Dúró Dórát pedig, aki ezt a kijelentést tette, szeretném emlékeztetni, hogy Európa olyan hely, ahol a határokat és a szuverenitást tiszteletben tartják”.

Az Európai Unió, amelynek Magyarország is tagja, politikai unió, amelynek egyik alapelve a szolidaritás. És az utóbbi időben Magyarország gyakran megsértette ezt a szolidaritást. Továbbra is remélem, hogy idézett szavai torzításnak minősülnek. Vagy tévedés, amiért majd bocsánatot kér. Ha nem, akkor ez újabb ok arra, hogy elgondolkodjunk azon, hogy Magyarország kinek az oldalán áll

– fogalmazott Kondratyuk.

„Amikor Magyarország 1999-ben belépett a NATO-ba, nem volt szüksége Oroszország engedélyére. Szeretném emlékeztetni a képviselőasszonyt az 1956-os történelmi eseményekre is, amikor a volt Szovjetunió diktatórikus rendszere eltiporta a demokrácia csíráit Magyarországon” – fogalmazott bejegyzésében az ukrán politikus.

A legfrissebb hírek itt!

Elmondta, hogy „magyarok tízezrei estek áldozatul az elnyomásnak, és ezrek vesztették életüket! Hát nem tanít minket a történelem? Lehetséges-e a NATO ernyője alatt lenni, és közben megpróbálni együtt játszani a Szovjetunió követőivel – a mai Putyin-rezsim a terrorista Oroszországban? Ne árulja el népe emlékét, képviselőasszony!”

– zárta gondolatait Kondratyuk.

Forrás

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Matthew McConaughey – Gyilkos Joe (Killer Joe), amerikai thriller – videó (18+)

Chris-re, a huszonkét éves drogdílerre rájár a rúd. Ám a dolgok rosszról még rosszabbra fordulnak, mikor alkalmazza a...

Jennifer Love Hewitt – Ügyféllista (The Client List) – videó

Samantha Horton egy texasi kisvárosban él a családjával. Az egykori szépségkirálynő hajdan szebb napokat látott, most viszont nehéz...

Üzent Zelenszkij a lengyeleknek: Vagy minket támogattok, vagy az oroszokat

Az ukrán elnök szerint, aki nem támogatja őket, Oroszországnak segít. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kanadába látogatott, ahol Justin Trudeau...

Angliában a migránsokat legalább háromcsillagos szállodákban kell elhelyezni

A belügyminisztérium által kiadott közlemény szerint mivel a lakhatásuk költsége napi 8 millió fontra emelkedett, így ez a...