4.2 C
Budapest
2023. december. 2. szombat

„Kihunyt a fény a szeméből” – a 3 éves kislány megevett egy szalmonellás Kindertojást

Dátum:

Megosztás:

Borzalmas állapotba került egy kisgyermek, miután vett a fertőzött Kinder termékből.

Összetört a szíve egy édesanyának, amikor hároméves kislányának az életéért kellett küzdenie, miután megevett egy szalmonellával fertőzött Kinder csokitojást.

Charlotte Wingfield teljes őszinteséggel számolt be a kis Brooklyn-Mai állapotáról, miután ételmérgezést kapott. Egy fotót is mellékelt, hogy bizonyítsa, mennyire rosszul volt imádott kislánya. Az anyuka elmondása szerint Brooklynnak 39 fokos láza volt, és halott sápadt lett, de a legrosszabb az volt, amikor kihunyt a fény a szeméből. Hozzátette lánya soha életében még nem volt ilyen rosszul.

– Hétfőn annyira rosszul lett, hogy el kellett hoznom az óvodából. Én is beteg voltam a múlt héten, így csak arra tudtam gondolni, hogy elkapta az én hasi fertőzésemet. A láza 39 fok fölé szökött és nehezen tudtam felébreszteni. Tudtam, hogy valami nincs rendben, és beszéltem a háziorvossal. Három nappal később kiderült, hogy szalmonellája van, egy vasárnap megevett Kinder csokitojástól – árulta el Charlotte.

Az édesanya hozzátette, hogy a kis Brooklyn-Mai 96 óra alatt mindössze 12-14 órát volt ébren, és amikor ébren volt, olyan volt, mintha nem is lett volna ott.

– Kihunyt a fény a szeméből és élettelenek tűnt. Szívszorító volt látni, ahogy az én általában tüzes, kalandvágyó és nagyon aktív kislányom a teljes ellentéte mindannak, ami általában szokott lenni

 mondta szomorúan Charlotte.

Mint arról korábban a Hirmagazin.eu Online Média is beszámolt, a Ferrero csokoládégyártó cég világszerte felhívta a figyelmet, hogy ne fogyasszák el bizonyos termékeiket, amik valószínűleg szalmonellával fertőzöttek. A visszahívásra rendelt termékekről a Nébih is kiadott egy listát.

borsonline nyomán

NÉBIH

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Újabb vonalon vezeti be a MÁV a meghökkentő közlekedési rendet

Csak akkor áll meg a vonat, ha van le- vagy felszálló utas. A Tatabánya-Oroszlány vonalon is bevezeti vasúttársaság a...

Átadták a díjakat: Ők az idei Prima Primissimák! .. Gratulálunk a kimagasló szellemi-, művészeti-, tudományos- és sporttevékenységhez!

Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány...

A hétvége időjárási előrejelzése: lesz havazás, lehűlés, napsütés, melegedés, .. szóval lesz minden, a frontérzékenyek szenvedni fognak..

Szombaton még lesz mindenféle csapadék, vasárnap már sok napsütés. Az Időkép előrejelzése szerint nyugat felől újra elkezd esni egyre több helyen...

Rendőri intézkedés közben meghalt egy férfi Gödön

Rendőri intézkedés közben meghalt egy férfi Gödön, vizsgálják a körülményeket – közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken a...