Home Szabadidő Állatvilág Kihalás veszélyezteti a góbi medvét

Kihalás veszélyezteti a góbi medvét

Mindössze 36 góbi medve élt Mongóliában 2018 végén – közölte hétfőn a Mongol Tudományos Akadémia Általános és Kísérleti Biológiai Intézete. Hirmagazin.eu

Mindössze 36 góbi medve élt Mongóliában 2018 végén

– közölte hétfőn a Mongol Tudományos Akadémia Általános és Kísérleti Biológiai Intézete.

Az intézet szakemberei 56 megfigyelő kamera segítségével mérték fel 2018-ban, hogy mekkora a kihalás szélén álló faj populációja, amely kizárólag a mongóliai Góbi sivatagban él. A kamerák az alfaj 36 különböző egyedét vették fel az adott időszakban – olvasható az intézet közleményében.

Az állat létezését csak 1943-ban erősítették meg orosz tudósok, a barna medve alfaja és a világon az egyetlen olyan medvefaj, amely sivatagban él.

Alkalmazkodva a környezetéhez megtalálta azt, miként éljen a legszélsőségesebb körülmények között, az élelem hiánya miatt azonban a kihalás szélére került.

A góbi medve gyökereket, bogyókat fogyaszt, néha ráfanyalodik rágcsálókra is, de nem hajlandó elfogyasztani az ember által ültetett növényeket.

A mongol kormány és természetvédő szerveztek számos intézkedést hoztak az elmúlt években, hogy megvédjék a kihalástól, a program keretében a Góbi sivatag 27 helyén lévő etetőbe évente 20 tonna élelempótló táplálékot helyeznek ki számukra.

Tíz évvel korábban a góbi medvék száma nem érte el a harmincat.

Címlapkép: Hirmagazin.eu

Hirmagazin.eu

ElőzőA választás rendje elleni bűntett miatt emeltek vádat Farkas Gergely jobbikos képviselő ellen – videó
KövetkezőA libanoni elnök szerint hadüzenettel ér fel az izraeli légitámadás
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás