3.3 C
Budapest
2023. december. 2. szombat

Kigyulladt a magyar társulat busza az M7-esen – lángokból mentették holmijukat a színészek – videó

Dátum:

Megosztás:

Kigyulladt az előadásról hazafelé tartó színi társulat busza vasárnap hajnalban az M7-esen. A Magyar Közút nemrég videót tett közzé az esetről.

A Blikk úgy tudja, egy szerbiai magyar színház tagjai tartottak hazafelé, Zalaegerszegen voltak előadáson előzőleg. Úgy tudjuk, mindannyian jól vannak. A felvételen látni, ahogy egyikük a lángoló buszból próbálja menteni a társulat holmijait.

„Vasárnap hajnalban egy színi társulat az előadásukról tartott hazafelé az M7-es autópályán található Kőröshegyi völgyhídon, amikor a járművük motortere elkezdett füstölni, majd ezt követően a kisbusz rövid időn belül teljesen kiégett. A gyorsforgalmi utakat figyelő egyik kamera felvételén látszik, hogy amíg lehetett, próbáltak minden értéket menteni a járműből. Amint a fonyódi mérnökségünk diszpécsere észlelte az esetet, rögtön a helyszínre küldte az útellenőrünket, értesítettük a Katasztrófavédelem és a Rendőrség munkatársait is. A tűzoltók kiérkezéséig gyorsan lezártuk a külső sávot, majd ahogy a mentési munkák elindultak, teljes pályazárat vezettünk be a rendőrséggel együtt. Szerencsére elmondható az is, hogy nem történt személyi sérülés.” – írja Instagram-oldalán a Magyar közút.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Magyar Közút Nonprofit Zrt. (@magyarkozut) által megosztott bejegyzés

Forrás: Blikk / Hirmagazin.eu

Fotó: Instagram

 

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Újabb vonalon vezeti be a MÁV a meghökkentő közlekedési rendet

Csak akkor áll meg a vonat, ha van le- vagy felszálló utas. A Tatabánya-Oroszlány vonalon is bevezeti vasúttársaság a...

Átadták a díjakat: Ők az idei Prima Primissimák! .. Gratulálunk a kimagasló szellemi-, művészeti-, tudományos- és sporttevékenységhez!

Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány...

A hétvége időjárási előrejelzése: lesz havazás, lehűlés, napsütés, melegedés, .. szóval lesz minden, a frontérzékenyek szenvedni fognak..

Szombaton még lesz mindenféle csapadék, vasárnap már sok napsütés. Az Időkép előrejelzése szerint nyugat felől újra elkezd esni egyre több helyen...

Rendőri intézkedés közben meghalt egy férfi Gödön

Rendőri intézkedés közben meghalt egy férfi Gödön, vizsgálják a körülményeket – közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken a...