Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Kidobta a párja, durva bosszút állt a férfi kocsiján egy dunaföldvári nő

A nő kihallgatójának azt mondta, hogy a volt élettársával történő szakítás mélyen érintette, dühös volt rá, ezért eltervezte, hogy kárt tesz a férfi autójában.

Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre 2021. február 24-én arról, hogy a délután folyamán Dunaújvárosban, a Vasmű téren parkoltatott autóját valaki megrongálta, a jármű teljes bal oldalát maró folyadékkal leöntötte, és festékszóróval lefújta, írja a rendőrség honlapján.

A helyszínen végzett adatgyűjtés, szemle és a közelben található kamerák felvételei alapján a nyomozók azonosították a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatba hozható nőt, akit felkutattak, és gyanúsítottként hallgattak ki nagyobb kárt okozó rongálás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A dunaföldvári nő beismerő vallomást tett. Kihallgatójának azt mondta, hogy a volt élettársával történő szakítás mélyen érintette, dühös volt rá, ezért eltervezte, hogy kárt tesz a férfi autójában.

A dunaújvárosi nyomozók a napokban befejezték az ügy vizsgálatát, és az iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek.

Fotó: Police.hu Fotó: police.hu

Forrás: Blikk / Hirmagazin.eu

Fotó: police.hu

Kapcsolódó hírek

Ez egy nagyon érdekes és hasznos fejlesztés! A vadbalesetek komoly problémát jelentenek az utakon, különösen éjszaka és a vadmozgás szempontjából aktív időszakokban.

Géza

Bombariadó volt a Budapesti Kongresszusi Központban szombat délután. Épp a BorJour Magnum borkóstoló nagyrendezvényt tartották, amikor ki kellett üríteni az épületet. 

Géza

A közelmúltban két súlyos bűncselekmény is történt Budapesten, amelyekben közös elem, hogy az áldozatok korábban zaklatás áldozatai voltak, és bár tettek feljelentést, a hatóságok nem intézkedtek megfelelően.. (18+)

Géza
Megszakítás