Az esemény nyilvános lesz.

Ahogy arról az Infostart is beszámolt, Kozma Imre áldozópap, irgalmasrendi szerzetes, apostoli protonotárius, címzetes apát, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke, a Magyar Irgalmasrendi Delegatúra korábbi delegátusa, és a budapesti rendház perjele, a Szuverén Máltai Lovagrend nagykeresztes tiszteletbeli konventuális káplánja életének 85., áldozópapságának 61., szerzetesi fogadalmainak 25. évében, 2024. október 17-én az örökkévalóságba költözött.

Kozma Imre atya lelki üdvéért 2024. november 15-én, pénteken 15 órakor szentmisét mutatnak be a budapesti Szent István-bazilikában. Ezt követően helyezik földi maradványait örök nyugalomra a Bazilika altemplomában – olvasható a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közleményében. Az esemény nyilvános.

A szeretetszolgálat korábban tudatta, hogy az elhunyt Kozma Imre atya iránti kegyeletüket kifejezni szándékozó látogatók számára ideiglenes emlékhelyet létesítettek a szervezet Budapest XII. kerület Szarvas Gábor úti országos központjában, ahol reggel 7-től 19 óráig várják a látogatókat, akik Kozma Imre nagyméretű képe előtt megállva idézhetik fel a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnökéhez fűződő emlékeiket, virágot helyezhetnek el, gyertyát gyújthatnak, imát mondva, vagy egy néma főhajtással kifejezhetik tiszteletüket, jelképesen elbúcsúzhatnak.

Az emlékhely a központ udvarán található, az egész nap nyitott kapun keresztül bejelentkezés nélkül is felkereshető. Esős időben egy kisebb emlékhely várja az érkezőket a főépület bejáratánál.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőFemme Fatale – videó
KövetkezőKét kisebb incidens is volt Orbán Viktor beszédének helyszínén – videók
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza