15.2 C
Budapest
2024. május. 6. hétfő
HomeFőhírekGazdaságKiderült, mikor érkezik pontosan az első megemelt nyugdíj

Kiderült, mikor érkezik pontosan az első megemelt nyugdíj

A 3,1 százalékos emelés visszamenőleg is jár az időseknek, így csaknem félhavi többlet is érkezik novemberben.

Csütörtökön jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, hogy a nyugdíjasok kiegészítést kapnak a vártnál magasabb infláció miatt, majd Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte a részleteket: év elejéig visszamenőlegesen 3,1 százalékkal emelik az ellátásokat.

A legalacsonyabb nyugdíjak esetében havi 1 240, a legmagasabbak esetében pedig havi 62 ezer forintot jelent a csütörtökön bejelentett 3,1 százalékos nyugdíjemelés – írja a 24.hu. Előbbi a legalacsonyabb, 40 ezer forintos öregségi ellátás után jár, míg utóbbi a legmagasabb, 2 millió forintos kategória után.

Aki 2 millió forintot kap havonta, annak összesen 744 ezer forint pótlólagos emelés jár novemberben, míg a legkisebb nyugdíjúak esetében összesen 20 ezer forintot sem tesz ki a visszamenőleges novemberi emelés.

A november havi nyugdíjakat 2023. november 10-én, pénteken utalja a Magyar Államkincstár azoknak, akik a bankszámlájukra kapják a havi ellátmányt, míg aki postán kapja, az a megszokott időpont várhatja a kézbesítőt.

Forrás

SKYTING MAGAZIN

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem