13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódEgészség - betegségKiderült, miért nem kell az ingyen oltás

Kiderült, miért nem kell az ingyen oltás

Miközben évente 1300 nő kap méhnyakrákot, és a betegek felének esélye sincs a gyógyulásra, az ellene védő HPV-oltást tízezer hetedikes lány szülője visszautasította. Az influenza elleni védőoltásokból is több százezer megmaradt, pedig 1,3 millióan ingyen kapják. Miért nem kérnek sokan a védelemből?

2008-ban még 90 ezer forintot kellett fizetni a human papilloma vírus (HPV) elleni oltásért, de 2014 óta minden hetedikes lány számára ingyenes. Az idei tanévben minden negyedik, összesen 10 ezer lány szülője utasította vissza a gyermek beoltását, holott az véd a rák bizonyos fajtái ellen. Miért utasítják vissza a szülők azt, amit az orvosok javasolnak, ráadásul fizetni sem kell érte?

Sokan félnek a mellékhatásoktól

A Ripost egy Facebook-csoportban feltette a kérdést a szülőknek, és pár óra alatt ezer komment érkezett. Kiderült: a többség beadatja az oltást, de sokan félnek a mellékhatásaitól. – Nem az oltással van a baj, hanem hogy szövődményei lehetnek – véli K. Viki.

K. Zsófi azt mondta: – A nagylányom megkapta a HPV elleni oltást, de a kicsinek nem engedem! Sajnos rosszul volt tőle a nagylányom napokig. Nagyon megijedtünk, nem lesz-e nagyobb baja – panaszolta.  B. Zita mellékhatásoktól tart: – Nincs elegendő adat, szerintem többet árt, mint használ. Én sem oltattam be a lányomat, úgysem véd az összes HPV-típus ellen.

A szakember szerint egyértelműen véd az oltás

A Ripost által megkérdezett szakember sorra megcáfolta a véleményeket.

  • A HPV-oltás bizonyítottan hatásos és biztonságos – vélekedett dr. Tamási Béla bőr- és nemibeteg gyógyász szakorvos. – Azt is egyértelműen kimutatták, hogy a méhnyakrákot 99 százalékban a HPV okozza. Igaz, hogy az oltás nem minden HPV fajta ellen véd, de úgy fejlesztették ki, hogy a leggyakoribbak ellen hatékony. Tehát a HPV-oltás valóban rákmegelőző oltás, bármilyen hihetetlenül hangzik is. Ha valaki ezt megtagadja a lányától, az a rák veszélyének teszi ki őt.

A lapunk által megkérdezett szülők nagy része is támogatja az oltás beadatását és jónak tartja az ingyenes programot. Bár V. Ildikó egyébként nem oltáspárti, de most mégis azt mondja:

Ha csökkenteni lehet akár egy halálos kimenetelű betegség rizikóját, akkor fontos beadatni!

V. Virág az ismerőseinek hisz: – Beadatta minden orvos és egészségügyis ismerősöm. Bennük, és ismereteikben tökéletesen megbízom!

M. Alexandra csatlakozik: – Én a fiamat is rég beoltattam.  Hiába fiú, és fizetnem is kellett érte, de nem érdekelt! Így valamennyire védjük a leendő partnereit és őt is!

Cs. Ágnes azt mondja: – Inkább legyen rosszul pár napig, mint hogy rákos legyen!

V. ldikó így szól hozzá: – Nagyszüleim és a legtöbb rokonom rák miatt hunyt el. Édesanyámat eddig 3-szor műtötték. Senkinek sem kívánom, hogy lássa, miken mennek át, amikor már tudják, hogy nincs tovább.

Túlélte a rákot, mindenkit arra kér, adassa be az oltást!

Vámos Mónika Anna 14 évesen esett át petefészek-daganaton, ő érthető módon mindenkinek azt tanácsolja, hogy adassa be a gyerekének a védőoltást!: A jobb oldali petefészkem már sajnos odavan. Az orvosok egyértelműen a HPV-t okolták a betegségemért. Első stádiumú méhnyakrákot is diagnosztizáltak. Kezelések után, 3 HPV- injekciót kaptam, amit az orvos javasolt. A tb nem támogatta, így nekem kellett megvenni. Azóta minden értékem jelentősen javult, meggyógyultam mesélte el a Ripost-nak.

Kiderült, miért nem kell az ingyen oltás 1

Influenza: 600 ezer ingyenes vakcina maradt raktárban

Az influenza elleni oltásnál hasonló a helyzet: hiába nyújt az állam ingyen évente 1,3 millió adag vakcinát, ezek felét nem kérik, minden évben 6-700 ezer oltóanyag a kukában végzi, miközben az ország évi másfél milliárd forintot költ erre. Idén a pedagógusok is ingyen kaphatták meg az influenza elleni oltást, nem csak az idősek, betegek, várandósok és az egészségügyben, szociális szférában dolgozók. Öt éve még 1 millióan beoltatták magukat, most már csak évi 6-700 ezren. Ennyire hatna az oltásellenes propaganda? Az ellenérvek hasonlók, mint a HPV-nél: „nem hiszek benne, nem minden törzs ellen véd, súlyosak a mellékhatások”. A szakemberek pedig egyöntetűen támogatják a beadatását. Igaz, hogy sokféle vírustörzs van, de az oltás egyfajta „kereszvédettséget” is ad, mint dr. Szabó Enikő, az Országos Közegészségügyi Intézet főigazgató-helyettese nyilatkozta februárban, a járvány tetőpontján. Ráadásul csak a betegek 9 százaléka volt 60 év feletti, aminek oka, hogy az idősek nagyobb arányban oltatták be magukat az ingyenes vakcinának köszönhetően.

A szakemberek szerint akit beoltanak – legyen szó HPV-ről vagy influenzáról, az kisebb eséllyel kapja el a betegséget, még akkor is, ha másik vírustörzsre oltották be. Azt is mondják, hogy akit beoltottak, de mégis megkapja a kórt, az sokkal enyhébb tünetekkel vészeli át. Akkor miért nem kell mégsem az ingyen oltás?

Forrás: Ripost

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work