-1.7 C
Budapest
2023. november. 30. csütörtök

Kiderült Michael Schumacher titka, lerántotta a leplet a jóbarát

Dátum:

Megosztás:

Hosszú évek után beszélt a titkos megbeszélésekről a korábbi neves sportvezető.

Mára már legendássá vált Michael Schumacher és a Ferrari frigye, hiszen a német autóversenyző 1996-tól 2006-ig szolgálta az olasz F1-istállót, amellyel öt világbajnoki címet is nyert. Pedig kis híján sokkal gyorsabban, még a nagy sikerek előtt vége szakadt az együttműködésüknek.

A kétszeres vb-győztesként igazolt Schumi csak az ötödik évében, 2000-ben ért fel a csúcsra a Ferrarival is (igaz, ekkortól sorozatban ötször nyerte meg a pontversenyt). Csakhogy kevésen múlt, hogy már 1998 végén nem hagyta ott az olaszokat, hogy a Mercedes a McLarenhez csábítsa.

A Mercedes akkori motorsportfőnöke, Norbert Haug egy F1-es podcastben elmondta: sokáig „udvarolt” a német klasszisnak.

„Konkurensek voltunk, de a versenypályán kívül mindig jó kapcsolatot ápoltunk. Mindig viccelődtem vele, hogy egy napon együtt kell dolgoznunk. 1998-ban voltak is titkos tárgyalásaink, de akkor ez végül nem jött össze”

– árulta el Haug, aki aztán jóval később, már a „nyugdíjas” Schumit tudta meggyőzni a közös munkáról.

12 évvel később sikerült rávenni

A 2006 végén visszavonult hétszeres világbajnok végül 2010-ben szegődött az immár önálló csapattal induló Mercedes pilótájának.

„Akkoriban még csak egy kis, épülőfélben lévő csapatunk volt. Akár egy topmenedzser, Michael sokat segített abban, hogy lehetségessé váljanak a későbbi sikereink”

– mondta Norbert Haug.

Forrás: Ripost / Hirmagazin.eu

Fotó: AFP

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Válságban van Kulcsár Edina és G.w.M házassága? Árulkodó mondatok a szépségkirálynőtől…

Kulcsár Edina nemrég bejelentette, hogy ezentúl csak azok láthatnak bele a családi életükbe, akik előfizetnek rá. Nos, vannak akik bizony...

Egyenlőre gyógyíthatatlan, gyulladásos betegség terjed Magyarországon, sok a beteg gyerek is

Az elmúlt húsz évben drasztikusan emelkedett a gyulladásos bélbetegségekben (IBD) szenvedők száma. Hazánkban mintegy 60 ezer beteget tartanak...

Életben lévő magyar túszról érkezett információ az izraeli hatóságoktól – videó

A kormány értesítést kapott az izraeli hatóságoktól, ami szerint a két eltűnt magyar állampolgárból egy biztosan életben van...

Az Atlético Madrid, a Lazio, a Dortmund és a Barcelona is továbbjutott

A Manchester City kétgólos hátrányból fordítva biztosította csoportelsőségét, korábban továbbjutott már abból a csoportból az RB Leipzig is....