Hirmagazin
Image default
Bulvár

Kiderült, komoly kezeléseket kap a nagybeteg magyar zenészlegenda

Zenésztársai egy emberként drukkolnak, hogy javuljon az énekes állapota.

Orbán Józsi, a 100 Folk Celsius gitáros-énekese csak a legfontosabb koncertjein zenél. A súlyos betegséggel küzdő zenész komoly kezeléseket kap, ezek pedig minden erejét felőrlik.Végül Kassára is követte zenésztársait, ahol az Omegá-val aratott hatalmas sikert a zenekar.

„Józsi akaratereje hihetetlen, most is meglepett minket. Mi már elindultunk, ő külön jött utánunk Kassára. Nagyon kellemes meglepetés volt, hogy végül így döntött.”

Mi rábízzuk, mit vállal most el. Két dalt énekelt, és annak is nagyon örültünk. Bízom benne, hogy egyre jobban lesz, ahogy Benkő Lacival is történt.

„Ő egyetlen koncertet hagyott ki, de már mindig jön velünk. Laci teljesen jól van, dirigál, veszekszik, szóval minden visszazökkent a rendes kerékvágásba, ami megnyugtató” – mondta el a Bors-nak Kóbor János.

Orbán Józsi októberben az utcán lett rosszul, onnan szállították kórházba, ahol kiderült, hogy súlyos betegséggel küzd.

Forrás: Ripost

Fotó: Facebook

 

Kapcsolódó hírek

Van szerelem 50 felett! .. Egyetértesz? .. Írd meg kommentben!

Kovács Karolina

„A hír igaz, tényleg újra egymásra találtunk, de…” – L.L. Junior kitálalt Hopp Csilláról..

Kovács Karolina

Számos színész, mind Magyarországon, mind nemzetközi szinten, különféle háziállatokat tart, amelyek gyakran betekintést nyújtanak személyes életükbe és érdeklődési körükbe.

Géza
Megszakítás