9.6 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeÉletmódÉletmód hírekKiderült, hogy a mobiltelefon segítségével követik Hosszú Katinkáékat

Kiderült, hogy a mobiltelefon segítségével követik Hosszú Katinkáékat

Különleges óvintézkedések a szövetségtől. Szigorú szabályokat kell betartaniuk az úszóknak.

Ahogy arról a ripost is beszámolt, hétfőtől visszatérhetnek az uszodákba a válogatott úszók, akik közül korábban a meleg égövi edzőtáboraik után tíznek is pozitív volt a koronavírus-tesztje, köztük Kapás Boglárkának és Kozma Dominiknek is. Most, immár egészségesen kitörő örömmel fogadták a hírt, hiszen hat hét után csobbanhatnak újra medencébe. Ehhez azonban szigorú szabályokat kell betartaniuk – értesült a Bors.

A mobiltelefonjuk adatai alapján ellenőrzik az úszókat, betartják-e a szabályokat
Fotó: Instagram

Hosszú Katinkának és a többi úszónak a következő előírásokat kell betartaniuk:

  • A Magyar Úszó Szövetség két uszodát támogat: a Duna Arénát és a balatonfűzfőit. Más létesítményt is lehet használni, de ott a járványügyi előírások betartatása az üzemeltetők kötelessége.
  • Két turnusban zajlanak majd a reggeli és a délutáni edzések: egy-egy időszakban 10-10 úszó edzhet, pályánként egy.
  • A sportolóknak és az edzőknek is minimum kétméteres távolságot kell tartaniuk egymástól.
  • Az edzéseken kívül kizárólag lakóhelyükön lehetnek a versenyzők, ezt helymeghatározó segítségével ellenőrizheti is a szövetség.
  • Az úszók nem használhatnak tömegközlekedési eszközöket.
  • A sportolók a közeli hozzátartozóikon kívül mással személyes kapcsolatot nem tarthatnak.
  • Nyilvános helyeket nem látogathatnak (vendéglátó helyek, bevásárlóközpontok, üzletek stb.).
  • Bárki, aki megszegi ezeket a szabályokat, az fegyelmi vétséget követ el, és azonnal elesik az edzéslehetőségtől.

ripost, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work