Felborult egy vegyi anyagot szállító kamion az M0-son, Vecsés közelében pénteken dél tájban. Információink szerint alumínium kohósalak borult az útra, amely nagy mennyiségben belélegezve akár halált is okozhat.

– Szerencsére senki nem sérült meg, a műszaki mentést pedig két óra alatt befejeztük – árulta el megkeresésünkre Ács Ferenc, az MMM Trans Kft. mentésirányítója, akitől azt is megtudtuk, hogy egy jobb első defekt okozta a balesetet.

Mint arról korábban beszámoltunk, a rendőrség a balesettel kapcsolatban csak annyit közölt, hogy az M0 38+400 kilométerszelvényében 2019. május 10-én 11 óra 50 perckor eddig tisztázatlan okok és körülmények között egy kamion az oldalára borult, rakománya pedig az úttestestre szóródott. A baleset miatt 12 óra 30 perctől az autóút jobb és bal pályatestének teljes zárása vált indokolttá a 34. és a 41. kilométerszelvény közötti szakaszon.

blikk