15.6 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekGazdaságKiderül, hogyan válik teljessé a budapesti körgyűrű

Kiderül, hogyan válik teljessé a budapesti körgyűrű

Az M0-snak a fővárost nyugatról elkerülő szakaszán több nyomvonalváltozatot is ütköztetnek. A 20 kilométeres autóúton 5-10 kilométernyi alagútra lesz szükség, a teljes körgyűrűvel 35 kilométert nyernek a keletről nyugatra tartó autósok.

A beruházó NIF Zrt. a TED-en közzétette ajánlati felhívását az M0-ás autóút nyugati szektorának a 10-es főút és az M1-es autópálya közötti szakaszára. A Ted-en megjelent közbeszerzés szerint a nyertes feladata a Megvalósíthatósági Tanulmány (MT) és a környezeti hatástanulmány (KHT) elkészítése, valamint a jogerős környezetvédelmi engedély megszerzése.

A Budapestet nyugatról elkerülő, mintegy 20 kilométeres szakasz a tervezési paraméterei szerint kétszer két sávos, fizikai elválasztású autóútként jön létre.

Miért fontos a körgyűrű befejezése?Az M0-ás körgyűrű a szóban forgó nyugati szakasszal, valamint a 10-es utat a 11-es úttal (vagyis a Megyeri-híddal) összekötő északi szakasszal válik teljessé. A körgyűrű teljessé válásával a nyugat-kelet irányú közlekedés útvonala 35 kilométerrel rövidül (ennyivel lesz rövidebb a főváros észak felől történő elkerülése, mint a déli), másrészt a beruházások jelentős forgalmi terhet vesznek le a körgyűrű déli szakaszáról.

A most megjelent ajánlati felhívásból az is kiderül, hogy a majdani nyomvonalváltozattól függően a nyugati szakasz 5,5 – 9,8 kilométernyi alagúttal épül meg, miután jelentős részében a Budai-hegységen, illetve lakott területeken keresztül kell áthaladnia.

A környezetvédelmi engedéllyel válik véglegessé a nyomvonalA nyertes feladati között többek közt szerepel az egyes nyomvonal változatok megvalósíthatóságának értékelése, összehasonlítása is – műszaki, gazdaságossági és környezetvédelmi szempontok alapján.

Mindezek mellett további feladatok:

  • a barlangászati szakvélemény elkészíttetése,
  • a Közúti Biztonsági Hatásvizsgálat készítése,
  • a projektre vonatkozó Költség-Haszon elemzés elkészítése,
  • a szakaszra vonatkozó klímaváltozás kockázatelemző dokumentáció elkészítése,
  • a KHT-nak tartalmaznia kell az érintett védett terület Natura 2000 hatásbecslési dokumentációját.

További tervezési feladat a környezetvédelmi engedélyezési eljárásban való részvétel, valamint a jogerős környezetvédelmi engedély megszerzése. Mindezeken túl a környezetvédelmi engedély alapján az engedélyben szereplő nyomvonal Kormányrendeletben történő kihirdetéséhez szükséges dokumentáció elkészítése.

Forrás és képek: magyarepitok.hu

 

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner