5.4 C
Budapest
2022. november. 27. vasárnap

Kiakadtak az internetezők, amikor a nő bevallotta, hogy nem zuhanyzik minden nap..

Dátum:

Megosztás:

Egy édesanya nemrég felrobbantotta egyik posztjával a kifejezetten anyukáknak szóló internetes platformot, a Mumsnet-et azzal, hogy feltette a kérdést: valóban jó a mindennapos zuhanyzás? A nő elmondása szerint nem zuhanyzik minden nap, és erről a többi anyuka véleményét is kikérte.

„Tegnap a barátaimmal iszogattunk, mindannyian nők vagyunk, van köztünk anyuka és nem anyuka is, és az egyikőjük megemlítette, hogy mióta megszületett a kisbabája alig talál időt arra, hogy lezuhanyozzon. Erre meg én csak ennyit mondtam, hogy én kisgyerek nélkül sem zuhanyozok minden egyes nap. Ezek után az összes barátom úgy nézett rám, mintha megbolondultam volna, s rájöttem, hogy rajtam kívül szinte mindenki naponta tusol”

– írta őszinte bejegyzésében a nő.

A szóban forgó nő aztán gyorsan tisztázta, hogy neki is van már két nagyobb gyereke és részmunkaidőben dolgozik. Elmondása szerint csak azokon a napokon tisztálkodik, amikor dolgozik is vagy ha olyan plusz tevékenységeket végez, mint edzés vagy együttlét után, esetleg menzesz alatt. Egyébként pedig a napi rutinja a kutyasétáltatásból, a gyerekekkel való játszásból és sétálásból áll, így nem érzi szükségességét annak, hogy minden nap zuhanyozzon.

A többi szülő pedig felhördült, hogy a nő heti három alkalommal áll csupán be a zuhanykabinba.

„Személy szerint gáznak érzem, hogy valaki csak heti háromszor tisztálkodjon, bocsi”

– írta az egyik kommentelő.

Igencsak vegyes reakciók érkeztek a felhasználóktól, volt aki a nő mellé állt és azzal érvelt, hogy mindenki szervezete más és más, ezért lehet, hogy vannak, akiknek nem szükséges a napi szintű tisztálkodás. De a vélemények zöme merőben elutasította az anyuka szokását: „4 gyerekem van, egyedül nevelem őket és naponta tusolok, még akkor is így volt, amikor újszülöttek voltak. El sem hagynám a házat, ha tudnám, hogy más napok óta nem tisztálkodtam.”

A szakértők véleménye szerint a zuhanyzás gyakorisága mindenképpen a testünk szükségleteitől kellene függjön. Vannak, akiknek a szervezete sokkal több illatanyagot termel, mint másoké, s ezért kevesebb ideig maradnak frissek. A Harvard Health szerint ráadásul a túlzásba vitt tisztálkodás akár árthat is a bőrnek, hiszen kiszáradhat.

A napi szintű tisztálkodás kultúrák szerint változó, például Ausztráliában az embereknek csupán 80%-a tusol napi szinten. A szakértők szerint nincs előírás erre vonatkozóan, így mindenki olyan gyakorisággal álljon be a tuskabinba, ahogyan azt kényelmesnek és egészségesnek találja.

Mindenesetre a szóban forgó anyuka egy olyan témára világított rá, amely mindannyiunkat érint és nem baj, ha közben megosztjuk tapasztalatainkat egymással. Te mit gondolsz erről?

filantropikum

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Megérkezett a legmeghatóbb karácsonyi reklám: sírni fogsz – videó

Minden évre jut legalább egy emlékezetes reklám. A norvég posta karácsonyi reklámja már tavaly is megragadta az emberek figyelmét, amikor az...

Elhunyt a Flashdance dalszerzője, mindössze 63 éves volt

63 éves korában meghalt Irene Cara, a Flashdance című film Oscar-díjas énekes-dalszerzője - számolt be róla a BBC...

Karácsonykor hiánycikk lehet a kacsa és a liba a hazai boltokban

Madárinfluenza, elszálló költségek, energiaválság, bizonytalanság - ezekkel a problémákkal kell szembenézniük a termelőknek a baromfiágazatban. Rendkívül nehéz helyzetben vannak...

Egy férfi, egy nő és egy újszülött is meghalt a 4-es úton – videó

Egy férfi, egy nő és újszülött gyermeke életéért küzdöttek a mentők az Ebes és Debrecen közötti balesetnél, de...