12.8 C
Budapest
2024. április. 17. szerda
HomeFőhírekKülföldKi fizeti Salah Abdeslam védőügyvédjét?

Ki fizeti Salah Abdeslam védőügyvédjét?

forrás: M1 Ma Este

Lemondtak sztárügyvédei Salah Abdeslamról. A párizsi terrortámadások egyetlen élő résztvevője mostantól saját magát képviseli a bíróságon. A terrorista nem hajlandó beszélni, bár korábban azt mondta, együttműködik a hatóságokkal. Azt mondják, azért nem mond semmit, mert embertelen körülmények között tartják fogva.

Franciaországban nem létezik Magyarországhoz hasonlóan országos szintű ügyvédi kamara; 161 ügyvédi kamara működik, és a vonatkozó jogszabályok azt mondják ki, hogy az előzetes szakaszban nem feltétlenül szükséges védő folyamatos jelenléte, biztosítása az érintett terhelt számára.

A bírósági szakaszban ugyanakkor ez nem kizárható. Ebben az ügyben vélhetően kijelenthető, hogy lesz kirendelt ügyvédje a terroristának – mondta Ifj. Lomnici Zoltán az M1 Ma Este című műsorában.

Kifejtette: ha Abdeslam lemond a vallomástétel jogáról, az nem befolyásolja a büntetőeljárást, ám a védekezésnek ettől a lehetőségétől elesik, ha ezt a későbbiekben is fenntartja.

Mint kiderült, vastagított üveget tettek a cella bejáratára, amelyben egyébként egyedül van, a védők szerint ez felér a kínzással.

Az alkotmányjogász azt mondta, a cellakörülmények valóban nem szállodai körülmények, a hírekből elhangzottakból arra lehet következtetni, hogy szigorítottan őrzik Abdeslamot.

Párhuzamként Lomnici Zoltán megemlítette, hogy az amerikai hatóságok szeptember 11. után 2001-ben létrehozták Guantanamót, ahol a legkegyetlenebb módon kínozták a fogvatartottakat, úgy, hogy a vonatkozó Genfi Egyezményt nem tekintették irányadónak a börtönőrök. A vízbe fojtásos vallatás nem volt ritka, sőt a Military Act nevű törvény lehetővé tette, hogy ezt bírósági eljárásban is felhasználhassák.

clipboard1311

Az alkotmányjogász kitért arra is, hogy Donald Tusk azt mondta, az utolsó liberális demokrácia az Európai Unió, és ezt meg kell védeni. Ám Lomnici Zoltán szerint ennek sajnos vannak  olyan„vadhajtásai”, mint például egy Breivik nevű norvég tömeggyilkos, aki a börtönviszonyokhoz képest luxuskörülmények között él, és kártérítést kap. Sokak szerint elborzasztó – fűzte hozzá.

Kirendelt védőt minden esetben az állam finanszíroz, ám ha meghatalmazásról van szó, azt vagy ingyenesen látja el az érintett ügyvéd, vagy a terhelt fizeti.

Ez utóbbi esetben ennek az ügynek a pikantériája az lehet, ha az Iszlám Állam finanszírozza a védőket, ami olyan morális kérdés, amit a védő dönthet el, részt vesz-e ebben vagy sem. Ha legális forrásból érkezik az átutalás az ügyvédi irodába, akkor a francia hatóságok nyilvánvalóan nem emelnek kifogást – mondta Lomnici Zoltán.

 

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem