Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Kézigránát-utánzattal fenyegetőzve akarta megállítani a koronavírust – videó

Kedden reggel érkezett bejelentés a rendőrségre egy józsefvárosi üzletből, hogy egy férfi vásárlás után egy kézigránátnak látszó tárgyat vett elő, és azzal fenyegetőzött, hogy ezzel megállítja a koronavírust, valamint azt is közölte, hogy ha kell, akkor fegyvert is elővesz

– közölte a rendőrség oldalán.

A rendőrök azonnal elkezdték a feltételezett elkövető felkutatását, elemezték a környéken lévő kamerák felvételeit és tanúkat hallgattak ki. Az egyenruhásoknak sikerült is azonosítani a feltételezett elkövetőt, egy 43 éves budapesti férfit, akit kora délután Budapesten a XVII. kerületi Ferihegyi úton a Terrorelhárítási Központ munkatársainak segítségével fogtak el.

A férfi lakásában a nyomozók megtalálták a fenyegetés során használt, valódira megtévesztésig hasonlító kézigránát-utánzatot.

A nyomozók N. Kálmánt közveszéllyel fenyegetés bűntett megalapozott gyanúja miatt előállították és gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatására.

police, Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Bombariadó volt a Budapesti Kongresszusi Központban szombat délután. Épp a BorJour Magnum borkóstoló nagyrendezvényt tartották, amikor ki kellett üríteni az épületet. 

Géza

A közelmúltban két súlyos bűncselekmény is történt Budapesten, amelyekben közös elem, hogy az áldozatok korábban zaklatás áldozatai voltak, és bár tettek feljelentést, a hatóságok nem intézkedtek megfelelően.. (18+)

Géza

Vigyázat, figyelem, itt az évszázad átverése: áltraffipaxok és bírságot beszedő álrendőrök?

Géza
Megszakítás