13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőPrograminfóKezdődik a harmincadik Nemzetközi Biológia Diákolimpia Szegeden

Kezdődik a harmincadik Nemzetközi Biológia Diákolimpia Szegeden

A vasárnap esti megnyitóval elkezdődik a 30. Nemzetközi Biológia Diákolimpia (IBO – International Biology Olympiad) Szegeden, az eseményen 77 ország 286 versenyzője vesz részt

– tájékoztattak a szervezők.

Az IBO a legrangosabb nemzetközi biológiaverseny a világon. A megmérettetésen az országok négytagú – középiskolai jogviszonnyal rendelkező, nappali tagozatos, húszévesnél fiatalabb diákokból álló – csapatokkal indulhatnak. A csapattagok önállóan versenyeznek, csak egyéni eredményt hirdetnek.

Az elméleti feladatok mellett újításként jelenik meg a gyakorlati feladatok között a neurobiológia, az alternatív biológiai alapú energiaforrások témaköre, illetve a bioinformatika.

Az egyik fordulóban két, egyenként háromórás tesztet írnak a résztvevők, egy másik napon pedig gyakorlati feladatokat oldanak meg több mint 10 órán keresztül. A feladatokat mindenki anyanyelvén kapja meg, a fordítás az egyeztetett angol szöveg alapján a versenynapokat megelőző éjszaka történik.

Magyarországról diákok 2010-től vesznek részt a biológia diákolimpián. A versenyen az eddigi 36 magyar versenyző kiemelkedően teljesített a megszerzett 5 arany-20 ezüst- és 11 bronzéremmel, ami Európában a második legjobb, a világon pedig a tizenegyedik legjobb összesített eredmény.

Tavaly az IBO-t Iránban, Teheránban rendezték, ott a magyar csapat tagjai három ezüst- (Ótott Péter, Vizkeleti Péter, Tomcsányi Kinga), valamint egy bronzérmet (Boros Dániel) szereztek.

Az idei évi verseny eredményhirdetését szombaton tartják.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem