4 C
Budapest
2022. december. 4. vasárnap

Kezdetét vette az országos madáretetési szezon

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Forrás: MTI

Magyarországon több mint száz éve december elején indul el az önkéntes madáretetési mozgalom, amelynek lényege, hogy az országban maradó, valamint Európa és Ázsia északi térségeiből telelni ide érkező énekesmadarak élelemszerzését a lakosság megkönnyítse.

Kezdetét vette az országos madáretetési szezon
Az etetési időszak nagy része Magyarországon az első fagyok tél elejei beköszöntétől ezek tartós megszűnéséig, többnyire decembertől márciusig tart. Bár az idei december szokatlanul enyhe időjárással indult, a várható lehűlés a madarakat is a településekre, az etetők közelébe vonzza majd – áll a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület keddi közleményében.

Az etetőn alkalmazható madáreleségek három nagy csoportba sorolhatók: növényi magvak, állati zsiradék és alma, amelyeket együtt érdemes alkalmazni. A legfontosabb téli madáreleség a napraforgó, amibe érdemes apró szemű magvakat, például kölest vagy  muhart keverni. A második eleségcsoport az állati zsiradék: a cinkegolyó, a háj, a faggyú, a nem sós vagy kifőzött szalonna, a harmadik pedig a gallycsonkokra szúrható, földre szórható alma. Nagyon fontos, hogy az etetőkön elhelyezett táplálék mellé az önkéntes madáretetők ivó- és fürdővizet is helyezzenek el, fagy esetén az itatóból a jeget elegendő napközben legalább egyszer langyos vízre cserélni.

Az állatvédők figyelmeztetnek arra is, hogy az etetőbe ne kerüljön kenyér és kenyérmorzsa, mert ez több napig, hétig is ott maradhat elfogyasztatlanul és eközben erjedésnek indulva gyomor- és bélgyulladást okozhat a madaraknál.

Az etetőkre látogató madarak egy része jobban szeret a talajon táplálkozni, míg mások inkább a talajszint felett, vagy kimondottan az ágak között érzik jól magukat, ezért egy-egy etetőhelyen lehetőleg több szinten is legyen elérhető az eleség.

Mivel a madarak gyorsan megszokják az etetőhelyek táplálékkínálatát és számítanak is rá, sőt évről-évre akár több száz kilométerről is visszatérnek a stabil etetők közelébe telelni, a megkezdett etetést aki teheti lehetőleg ne hagyja abba, valamint az etetők közelébe érdemes kihelyezni néhány mesterséges madárodút is, amelyben az olyan odúköltő madárfajok, mint a cinegék vagy a verebek akár csoportosan is éjszakázni tudnak.

Bornemissza Zoltán fatenyésztési vándortanár A hasznos madarak védelméről című ismereterjesztő, szemléletformáló könyve 1890-ben jelent meg Budapesten, amelyben a kutató a madarak téli etetésének lehetőségére és fontosságára is felhívta az olvasók, az ország lakosságának, különösképpen pedig a mező- és erdőgazdálkodók figyelmét. Ettől az évtől a lakosság körében mind nagyobb népszerűségnek örvendett az önkéntes madáretetés.

 

 

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Figyelem! Győri rendőreink a lakosság segítségét kérik a képen látható gyermek megtalálása ügyében! – Oszd meg!

Győri nyomozóink a lakosság segítségét kérik az ismeretlen helyen tartózkodó gyermek megtalálásához. A Győri Rendőrkapitányság 08010-157/505/2022. körözési számon eljárást...

Magyarországra nem vonatkozik az EU-s kőolajársapka

Magyarország mentességet kapott a kőolaj árkorlátjára. Az Európai Tanács pénteki döntése szerint plafont határoznak meg az orosz kőolaj...

Ma este két romatikus film, Richard Gere és Kevin Kostner főszerepléseivel: Micsoda nő!; Üzenet a palackban; – videók

Nap mint nap filmek! Minden nap este 7-kor felteszünk egy filmet, és hétvégente 2 filmet, más és más...

Mi történhetett a Hajógyári szigeten? A Dunából emelték ki a diszkóból kidobott fiatal holttestét, és itt még nincs vége a történetnek…

Éppen tizenegy éve annak, hogy a Hajógyári-szigetnél a Dunában megtalálták H. Géza holttestét. A fiatalember haláláért a rendőrség...