17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldKevés az esély Ronaldinho szabadulására

Kevés az esély Ronaldinho szabadulására

Egy hónapja börtönben van Paraguayban Ronaldinho, s mivel a koronavírus-járvány miatt a dél-amerikai országban is szinte majdnem teljesen felfüggesztették az ítélkezést, kevés az esély arra, hogy a közeljövőben kiszabaduljon.

Az aranylabdás brazil futballistát és testvérét, Roberto Assist március elején vették őrizetbe, mert a nevükre szóló, paraguayi keltezésű hamis útleveleket találtak náluk. A brazil hatóságok 2018 végén bevonták Ronaldinho útlevelét, mert nem fizetett be egy 2,5 millió dolláros bírságot. Ezt a brazil média szerint azért szabták ki rá, mert engedély nélkül építkezett egy természetvédelmi területen álló tó partján.

A korábbi sztárlabdarúgó egy kaszinótulajdonos meghívására érkezett Paraguayba, ahol gyerekeknek szóló jótékonysági programon vett volna részt.

Az ügyészség vádat emelt ellenük, a védelem próbálkozása pedig többször is kudarcot vallott, hogy szabadon engedjék vagy legalább házi őrizetbe helyezzék őket.

Miután március közepe óta Paraguayban is csak korlátozottan működnek a bíróságok, még nem született döntés Ronaldinho ügyében. Az ex-futballista hétköznapjai is megváltoztak: eleinte még sztárként kezelték, ajándékokat kapott helyi játékosoktól, szurkolók látogathatták meg a börtönben, manapság azonban már csak az ügyvédei mehetnek be hozzá. Március 21-én a 40. születésnapját is a börtönben „ünnepelte”.

Nyitókép: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov
infostart, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem