25.8 C
Budapest
2022. május. 26. csütörtök

Kettétörte Grammy-díját – Adele könnyek között utasította vissza az elismerést

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

forrás: dailymail.co.uk

Az énekesnő nem érezte tisztességesnek, hogy nem Beyoncé nyerte el az év legjobb albumának járó díjat.

Az idei Grammy-díjátadó tele volt meglepetésekkel, hiszen amellett, hogy Kanye West és Justin Bieber (akik egyébként meg sem jelentek a gálán) sem tudta egyik jelölését sem díjra váltani, Beyoncé is csak két elismerést vihetett haza, holott kilenc kategóriában volt esélyes.

Kettétörte Grammy-díját - Adele könnyek között utasította vissza az elismerést
Adele kettétörte az év albumáért kapott Grammy-díját. Fotó: Sipa USA

Adele azonban mindent vitt, övé lett az év felvétele, az év albumba, az év dala, az év vokális popalbuma és a legjobb szóló popelőadás kategóriában is ő győzött. Ekkora fölényre láthatóan nem számított a brit énekesnő, amikor a legjobb album kategóriában is az ő nevét mondták ki, szégyenlősen ment fel a színpadra, majd beszédével mindenkit megríkatott, köztük a várandós Beyoncét is, aki elől akaratán kívül happolta el az elismerést:

“Egyszerűen nem fogadhatom el ezt a díjat, nagyon hálás vagyok, de Beyoncé a legjobb előadó. Az ő albuma, a Lemonade olyan monumentális számomra, olyan jól átgondolt, gyönyörű és szívet melengető.” -mondta könnyeivel küszködve.

Ez az érzelmes beszéd olyannyira magával ragadta Adele-t, hogy Garmmy-jét kettétörte és felét felajánlotta példaképének.

Adele nem tudta visszafojtani könnyeit…Fotó: Sipa USA

Adele számára egyébként nem értek véget a megható jelenetek, hiszen miközben George Michaelről emlékezett meg, a Fastlove című dal előadása közben megcsuklott a hangja, mely után után elnézést kért a közönségtől, és újrakezdte a számot, amelyet végül könnyek között fejezett be.

 

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Furcsa üzenet került ki a Nemzeti Kibervédelmi Intézet közösségi oldalára: az internet népe rögtön lecsapott a jelenségre

Nem kellett sok idő, máris kiszúrta az internet népe, hogy valami nagyon nem stimmel a Nemzeti Kibervédelmi Intézet...

Nagyszerű kezdeményezés, sok pici gyermek örömére: Mesezebrák Lajosmizsén – képek

Aki járt már a régi ötös úton Budapest és Szeged között, az tudja, hogy az országút Lajosmizsén hosszan, a...

Brutális jégeső verte el Bács-Kiskun megyét, villámárvíz csapott le Kaposvárra – videó, fotók

Hatalmas erővel lendült be szerda délutánra a vihar az ország több pontján. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szinte...

Brüsszelben kiakadtak azon, hogy a magyar kormányban csak fehér magyar emberek vannak

Ahogy arról portálunk is beszámolt, kedden a miniszterek bemutatásával és eskütételével megalakult az ötödik Orbán-kormány. Ezen alkalomból Kovács Zoltán posztolt egy...