Kétszer szakadt meg a szívünk: mind a két női csapatunk nagyon közel volt a bravúrhoz, de nem jutott be az elődöntőbe. A kézilabdázók a svédektől, a vízilabdázók az amerikaiaktól kaptak ki.

ATLÉTIKA. Bánhidi-Farkas Petra 640 centit ugrott a női távolugrás selejtezőjében, ezzel nem jutott a döntőbe.

BIRKÓZÁS. A 77 kg-os kötöttfogásúak között Lévai Zoltán legyőzte első ellenfelét, a török Burhan Akbudakot, de utána nagyon szoros csatában kikapott az azeri Sanan Suleymanovtól. Miután a nap későbbi részében a BHSE birkózójának legyőzője nem jutott be a finálé, Lévai Zoltán nem folytathatja szerdán a vigaszágon.

KAJAK-KENU. Minden magyar egység továbbjutott a középdöntőbe, sőt, a női kajak négyes (Pupp Noémi, Fojt Sára, Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra) már egyenesen a döntőbe. A férfi kajak négyes (Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor), valamint kajak kettesben Nádas Bence, Tótka Sándor és Kopasz Bálint, Varga Ádám egyenesen a középdöntőbe jutott. A Kiss Ágnes, Nagy Bianka női kenu kettes és a Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra, valamint a Pupp Noémi, Fojt Sára kajak kettesek, továbbá az Adolf Balázs, Hajdu Jonatán kenu kettes sikerrel pótvizsgázott a reményfutamban.

KÉZILABDA. Tíz, de talán még öt másodperccel a dudaszó előtt még 29-28-ra vezetett és az elődöntőbe jutásra állt a női válogatott a svédek ellen. Akkor gólt kapott, majd a hosszabbítást elveszítette. A 36-32-es vereséggel a magyar csapat befejezte szereplését, hatodik lett.

VITORLÁZÁS. Az ILCA-7-es kategóriában szerdára halasztották a dupla szorzós éremfutamot. Vadnai Jonatán a hatodik helyről indul majd.

VÍZILABDA. A női válogatott a negyeddöntőben az Egyesült Államok gárdájával játszott. Óriási csatában kétszer is vezetett, de végül 5-4-re kikapott. Az öt kapott gólból kettőt kettős emberhátrányból lőttek az amerikaiak. A magyar csapat csütörtöktől az 5. helyért küzd, először a görögök ellen.

Az olimpiai éremtáblázatot itt, az eddigi érmeseket, eredményeket pedig itt tekinthetik meg.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőMagyar női kézilabda-válogatott: Golovin Vlagyimir – csalódottak vagyunk, de büszkék is..
KövetkezőNői vízilabda: közel volt a bravúr a címvédő ellen
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza